10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMasszív Magasház: nem lesz könnyű a bontás

Masszív Magasház: nem lesz könnyű a bontás

A Magasház lehetséges bontási metódusainak vizsgálatát végző mérnöki iroda szerint a húsz éve üresen álló épület eltüntetése legfeljebb fél évig tartana. Együttesen a bontás, illetve a törmelékek elszállítása mintegy egymilliárd forintba is kerülhet.

– Szintenként haladva lehet a házat lebontani, azonban e munka speciális eszközöket igényel, mivel 2003-ban megerősítették a szerkezetét, így nem lesz könnyű a bontás – nyilatkozta a Pécs TV híradójának Rabb Péter okleveles építőmérnök, akinek 1989-ben kiadott szakvéleménye alapján ürítették ki a Magasházat.

Mint a szakember kitért rá, a födémek és a pillérek csatlakozásánál el kell vágni egymástól a szerkezeteket, a két lakásonként beépített monolit vasbeton elemeket gyémánt technikával kell szétdarabolni, daruval emelhető egységekre kell szétbontani.

Rabb Péter kiemelte, az épület sorsát semmiképpen sem lehet robbantással megpecsételni, ennek okaiként a sűrűn lakott környéket, illetve az épület szerkezetét jelölte meg. Az IMS-technológiára jellemző feszítéses szerkezet miatt szétrepülnének 2-3 tonnás elemek.

Közép-Európa legnagyobb lakatlan épülete 20 ezer tonna vasbetonból épült, az épület bontásának vizsgálatával foglalkozó Marosterv Kft. véleménye szerint, mintegy 1500 vagonnyi törmelék keletkezhet a bontás után, ezért a cég azt javasolja, hogy a betonelemeket összezúzva kellene elszállítani és útalapként felhasználni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő