Matolcsy: a kormány újabb 367 milliárdos kiigazításról döntött

A kormány újabb, összesen 367 milliárd forint értékű kiigazításról döntött 2013-ra  – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az Európai Bizottság októberi levelében jelezte, hogy a magyar kormány által bejelentett egyenlegjavító intézkedések kétharmadát tudja figyelembe venni, így 2013-ban 3,7-3,9 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt vár – mondta Matolcsy. A miniszter bejelentette: a kormány ezért – bár nem ért egyet az unió értékelésével – megragadta a lehetőséget, és többletintézkedésekről döntött, hogy az EB szerint is teljesíthető legyen a 2,7-százalékos hiánycél.

A korábbi tervekkel ellentétben nem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban. A föld alatti vezetékekre közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek, ebből 30 milliárdos bevételt várnak. A jövőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2,5 millió forintig végzi a számlák egyedi ellenőrzését a korábbi 10, illetve 5 millió forinttal szemben, ettől a kormány 60 milliárd többletbevételt vár.

Változik a helyi iparűzési adó számítása: a jövőben a helyi iparűzési adó alapjából csak az eladott áruk beszerzési értékének 80 százalékát lehet levonni. A béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő.

A jövő évi növekedési prognózist 1 százalékról 0,9 százalékra csökkentette a kormány. A tranzakciós illeték mértékének 2 ezrelékre emeléséből a kormány összesen 130 milliárd forint pluszbevételt vár, 90 milliárdot a pénzintézeti szektorból, 40 milliárdot a kincstártól.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nem kellet volna egy kulcsos adóval kedveve a jól keresőknek és meglenne évi 400-450 milliárd ! Akik ezt megkapták azok nem lenditették fel a belső fogyasztást ………

Comments are closed.