8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaBarna Béla: mátrix lesz a holdingból

Barna Béla: mátrix lesz a holdingból

Barna Béla közel négy hónapja vezeti a városi vagyont kezelő Pécs Holding Zrt.-t. A likviditási gondokkal küszködő nagyvállalat vezetője szerint el kell érni, hogy a cég pénzt termeljen Pécs számára. A holding egységes vagyonkatasztert hoz létre, külsős cégeket is bevon az értékesítésbe.
– Április óta vezeti a vállalatot, így van már rálátása, hogy mennyiben más az üzleti és az önkormányzati szférában a munka…
– Furcsa volt a tempó, én nem az itteni sebességhez voltam szokva. Úgy gondolom azonban, hogy a házon belül már látják, milyen tempót diktálok. Csak így lehet működni, a lassú, halogatós döntésekkel nem haladunk előre. A Pécs Holding ugyanis olyan piacon mérettetik meg, ahol vannak más szereplők, versenytársak, lévén nem csupán a városi vagyonkezelőnek vannak bérbe adható, kereskedelmi célú ingatlanjai.

– Ön szerint hogyan versenyezhet velük a Pécs Holding?
– Az egyik legfontosabb feladatom éppen az, hogy a Pécs Holdingból a piac, illetve a kereslet-kínálat törvényeire, aktuális trendekre reagálni tudó, dinamikus céget építsek fel. Fontos az, hogy mi ne egy cég legyünk a sok közül, hanem mi legyünk az elsők. Ehhez nem elég az, ami eddig volt. Eddig a kezelésünkben lévő ingatlanok értékesítésére, hasznosítására nem alkalmaztak értékesítőt, ezzel a feladattal többen is foglalkoztak, hasonlóképpen történt az eladás nálunk, mint egy ABC-ben: aki bejött hozzánk, azt kiszolgáltuk. Azon kívül, hogy meghirdetünk egy ingatlant, aktív értékesítésre is szükség van. Változást hoz az is, hogy egy új modellt is felépítünk a cégnél.

– Miről is van szó pontosan?
– A jelenlegi hierarchikus rend helyett mátrix rendszert szeretnénk felépíteni. Jelenleg ugyanis nincs „hivatalos” kapcsolat az egyes területeken dolgozók között, s a legnagyobb baj az, hogy a kollégák is úgy gondolják, hogy mindenkinek megvan a saját kis területe, s neki csak azzal kell foglalkoznia. Ezen változtatunk. Egy példa: ha egy pénzügyön dolgozónak kell információ a piacokért felelős munkatárstól, akkor általában a feletteseiken keresztül intézik egymáshoz a kérdést, meghosszabbítva így a válaszadás idejét, növelve a bürokráciát. Ezt el kell felejteni! Sokkal gyorsabb, hatékonyabb, hogyha közvetlenül egymással kommunikálnak.

– Korábban beszélt arról, hogy ne pénzt vigyen, hanem pénzt termeljen a cég. Hogyan valósítható ez meg?
– Immáron egy ingatlanforgalmazással foglalkozó céggel is tárgyalásokat folytatunk, a vagyonkezelőnek ugyanis az a feladata, hogy valóban a város vagyonát a legmagasabb szinten hasznosítsa. Azaz, ami eladható, bérbe adható, azt a lehető legmagasabb áron értékesítsük, ezzel el kell számolnunk a városnak. A jelenlegi piaci helyzetben ugyan elképzelhető, hogy nem az évekkel ezelőtti magas áron tudunk olyan ingatlant eladni, amelyre a cégnek nincs szüksége, ezzel együtt viszont a holding is olcsóbban tud vásárolni számára stratégiailag fontos ingatlanokat.

– Az Expo Centerre felvett hitel miatt évente több száz milliót kell kifizetni. Mit lehet az épülettel kezdeni?
– Nem tudom elképzelni, hogy milyen üzleti tervek születtek a létesítmény felhúzása előtt – ha egyáltalán készültek ilyen dokumentumok. Az épületet nem szabadott volna létrehozni, a finanszírozási költségét ugyanis lehetetlen kitermelni, mindössze arra van mód, hogy minél jobban hasznosítsuk, s ha van rá jelentkező, akkor akár irodáknak is bérbe adjuk a létesítményt.

– Nem volt a cégnek vagyonnyilvántartása, így nem voltak tisztában a saját vagyonukkal sem…
– Készülőben van egy olyan vagyonkataszter, amelyet más városi stratégiai partnerekkel együtt készítünk el, hiszen az egységes dokumentációnak éppen az a lényege, hogy mindenkinek az igényeit ki tudjuk elégíteni, a közös kataszter elkészítése pedig olcsóbb, mintha csupán a holding hozna ilyet létre.

– A cégnek hatalmas kintlévőségei vannak az önkormányzati bérlakásokban élő nem fizetők miatt. Milyen lépéseket tudnak tenni?
– Nem csupán a Pécs Holding problémája ez, hiszen akinek lakbérhátraléka van, az elképzelhető, hogy a Tettye Forrásház Zrt.-nek és a Pétáv Kft.-nek is tartozik. Ősszel indítjuk el azt a programot, amellyel mindhárom cég kintlévőségeit csökkenthetjük. Köztudott ugyanis, hogy vannak, akik tudnának fizetni, de nem akarnak.

– A Király utca kapcsán elindult egy program annak érdekében, hogy ismét élettel teljen meg.
– Nincs önállóan Király utca, az annak a belvárosnak a része, ahol megtalálható a Ferencesek utcája, az Irgalmasok utcája, a Jókai tér, a Széchenyi tér is. Így én nemcsak egyetlen utcára koncentrálok, hiszen az egész belvárosból kell megállítani a kereskedelem kiáramlását, amelyet a bevásárlóközpontok megjelenése okozott. De arra is választ kell találni, hogy ha megnyílik a Zsolnay Negyed, akkor kulturális szempontból milyen jövője lehet a belvárosnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő