Mecsek-rali kiállítás: itt az első győztes autó is

Nem mindennapi kiállítás látható péntektől a Megyeháza épületében: a jubileumi, azaz 50. Új Ház Centrum Léta-Ker Mecsek Rallye első napján, a Széchenyi téren, ahonnan pár órával később a teljes mezőny elrajtolt, a pécsi futam történetét felvonultató tárlat nyílt. A fotók, régi ruhák, bukósisakok, autóalkatrészek között a legnagyobb érdeklődésre természetesen az a gyönyörűen felújított BMW 700-as Coupe tarthat számot, amellyel Czira János az első, 1976-es Mecsek-ralin diadalmaskodott.

Ahogy a kiállítás megnyitóján a futamot rendező PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila fogalmazott, számára, mint ugyancsak rengeteg díjjal, emléktárggyal rendelkező egykori élsportoló számára különösen kedves ez a kiállítás, hiszen azoknak a hozzá hasonló versenyzőknek a pályafutásából, győzelmeiből villant fel soha vissza nem térő pillanatokat, amelyekért minden sportoló hosszú és áldozatos munkával készül a hétköznapokban. Az itt látható régi ralis felszerelések, fotók ugyanakkor kordokumentumok is egyben, és mindenképpen érdemesek arra, hogy a sportágat kedvelők végignézve őket egy kicsit belepillanthassanak a Mecsek-rali félévszázados múltjába. Ebben további segítség lehet az a két kisfilm is, amely a kiállítóhelységben egy tévéképernyőn az 1967-es és ’68-as futamok, vagyis az igazi hőskor futamain készült filmekkel kalauzol vissza a múltba.

Mecsek kiállítás 01

A tárlat létrejöttének körülményeiről, illetve magukról a kiállított tárgyakról, képekről, immár saját ralimúltja részeként szólt bővebben Perjés László, a legendás Pécsi Volán autós szakosztályának egykori vezetője. Hozzátéve, hogy mindez valójában csak egy kis ízelítő abból a rengeteg emléktárgyból és fotóból, amely az egykori pilóták birtokában lehet, és hogy a kiállított emlékek főként a Pécsi Volán korábbi tagjainak (a teljesség igénye nélkül: Pánics Zoltán Gulyás Imre, Keszler Mátyás, Donáczi György, Simor Gyula, Gáll István, Valcsics László, Geiger Miklós) jóvoltából tekinthetők most meg.

A kiállítás kapcsán dr. Őri László, Pécs alpolgármestere a Pecsma.hu portálnak így nyilatkozott: – A Mecsek-rali Magyarország első autóversenye volt, immár fél évszázados múltra tekint vissza. Ez is mutatja páratlan sikerét, hiszen ma is az ország legjobb gyorsasági szakaszaival büszkélkedő futamról van szó. Siker ez Pécs számára is, hiszen a versenyre érkező több tízezer látogató élénkíti a város turizmusát, az gazdaságilag is komoly potenciál a megyeszékhelynek. Idén is tele vannak Pécs és a környék szállásai, rali-zarándokok töltik itt a hétvégét, s ismerkednek meg ezáltal Pécs kulturális kínálatával is. Reméljük, még hosszú évtizedekig marad még minden így, amiért köszönet jár a szervezőknek is – mondta Őri, hozzátéve: e sikerek miatt is támogatja Pécs városa évről évre a futamot.

A tárlat a futam hétvégéjén, díjmentesen tekinthető meg a Széchenyi téren, a Megyeháza épületében.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.