5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMeg akarta mérgezni gyermekét

Meg akarta mérgezni gyermekét

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak a szenyéri nőnek a büntetését, aki tavaly áprilisban gyógyszerekkel akarta megölni 13 hónapos gyermekét.

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa a 25 éves nőt az ügyben első fokon eljáró bírósággal megegyezően 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek, de egy év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre mérsékelte a korábbi két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztését. Az indoklás szerint azért, mert a vádlott által adott gyógyszermennyiség nem volt halálos adag.

A megromlott idegállapota és dühkitörései miatt korábban pszichiátriai kezelésben részesülő nő szeretett volna elköltözni a vele rendszeresen összetűzésbe kerülő szüleitől a korábbi élettársi kapcsolatából született kisfiával, de az új otthon megteremtéséhez szükséges hitelkérelmeit a bankok elutasították. Tavaly tavasszal határozta el, hogy gyermekével és önmagával is végez.

Az anya 2011. április 7-én több, számára felírt gyógyszert ledarált, a gyermek tápszerébe keverte, majd este megpróbálta megitatni a kisfiúval, a gyermek azonban csak néhány kortyot ivott belőle. A nő a maradék tápszert kiöntötte, és megpróbálta felvágni az ereit, de csak hámsérülést okozott magának.

A gyermeket a nagyszülők másnap kórházba vitték, miután észrevették, hogy túl nyugodt, és nem tudja magát megtartani. Az anya a kórházban egy nővérnek sietve átadott egy kézzel írt cédulát, rajta a gyerekének beadott gyógyszerek nevével, majd elmenekült. A gyermeknek kimosták a gyomrát, és megállapították, hogy enyhe nyugtatómérgezést kapott. A teljes folyadékmennyiség elfogyasztása akár a halálát is okozhatta volna.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő