Meg akarta ölni unokaöccsét

Egy konyhakéssel esett unokaöccsének, mert zavarta, hogy barátnőjével nála laknak.

Az eset még 2013 decemberében történt, amikor a férfi megunta, hogy unokaöccse és annak barátnője nála laknak. A vádlott ebben az időszakban folyamatosan fogyasztott szeszesitalt, emellett nyugtatókat. A dulakodás estéjén is ittas volt a férfi, majd szóváltásba keveredett rokonával és annak barátnőjével. Arra kérte őket, hogy hagyják el a lakását. A pár nem foglalkozott a felszólítással és lefeküdtek aludni.

A férfi viszont tovább folytatta a veszekedést, ekkor a sértett felkelt, dulakodni kezdtek, majd a sértett a vádlottat a földre szorította rövid időre, ez után úgy gondolta, hogy lenyugodott a vádlott, elengedte.

A vádlott ekkor a konyhába ment, egy 14 cm pengehosszúságú konyhakést vett magához, majd az őt közvetlenül követő sértett bal mellkasfele irányába szúrt azt kiáltva „megöllek”. A sértett védekezés közben maga elé tartotta bal kezét, emiatt a vádlott szúrása a bal felkarját érte el 8 cm hosszan.

A Pécsi Törvényszék emberölés bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki K. B. vádlottat, és ezért 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a vele szemben korábban kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett 4 hónap fogházbüntetés végrehajtását is.
Az ítéletet a vádlott tudomásul vette, az ügyész és a vádlott védője a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn.

(Kiemelt képünk illusztráció!)

Hirdetés