6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaMég két hétig lehet nyilatkozni

Még két hétig lehet nyilatkozni

Két hétig lehet még megtenni az ingyenes készpénzfelvételhez szükséges nyilatkozatot – mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Zsigó Róbert emlékeztetett: a pénzintézetek ügyfeleinek január 20-ig kell nyilatkozatot tenniük ahhoz, hogy – egy bankszámlájuk esetében – februártól havonta kétszer összesen legfeljebb 150 ezer forintot díjmentesen vehessenek fel bármelyik bankautomatából.

Aki január 20. után nyilatkozik, az később élhet e lehetőséggel – tette hozzá.

Nyilatkozni egy egységes űrlapon személyesen vagy e-bankon keresztül lehet annál a pénzintézetnél, ahol az ügyfélnek az a számlája van, amelyik esetében élni akar az ingyenes pénzfelvétellel. Azoknak is nyilatkozniuk kell, akiknek csak egy bankszámlájuk van, vagy egyáltalán nem használnak bankkártyát – hívta fel a figyelmet.

A kormánypárt szóvivője megjegyezte, az eddigi tapasztalok szerint az ügyfelek körülbelül kétharmada az interneten töltötte ki a szükséges dokumentumot.

A Fidesz szerint az ingyenes készpénzfelvétel, amely a pénzügyi rezsicsökkentés része, a lakosság banki költségeinek csökkentését szolgáló alapvetői fogyasztói jog, a bankok pedig kötelesek biztosítani ügyfeleiknek – mondta Zsigó Róbert, jelezve, hogy a pénzintézetek nem háríthatják át az ingyenes tranzakció költségét a fogyasztókra. „Ha a bank számlavezetési díjat akar emelni az ingyenes készpénzfelvétel miatt, annak a pénzintézet számára súlyos következményei lehetnek” – jelentette ki.

A szóvivő végül hangsúlyozta, hogy a havi kétszeri díjmentes pénzfelvétellel egy munkavállaló évente akár húszezer forintot is spórolhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő