5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMeghosszabbított vészhelyzet

Meghosszabbított vészhelyzet

Meghosszabbítja a parlament a dunai árvíz miatt kihirdetett veszélyhelyzetet – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi esztergomi sajtótájékoztatóján, jelezve: az árhullám Budapesthez közeledik.

Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették – közölte a település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel.

Petrovics László (független) elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással „tehermentesítettek”, a többiből kiköltözték a lakókat. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már ingatlanja falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el – tette hozzá a polgármester.

Közlése szerint a vízbetörés helyét körbezsákolták, míg az utcák szélén megjelenő buzgároknál 70-90 centiméter magas ellennyomó medencéket alakítottak ki.

Az előrejelzések szerint Nagymarosnál már tetőznie kellett volna a Dunának, ám a folyó tovább árad, most 750 centiméternél tart, s nem tudni, mekkora magasságnál „áll meg” – fűzte hozzá Petrovics László. Kitért arra, a település védművénél 170-180 rendvédelmi munkatárs dolgozik most, de már érkeznek a hajnalban pár órás alvásra elvonult helyiek is – mondta a polgármester.

Nagymaroson szombatra virradóra szintén a Váci úton tört be a víz, megdőlt az egyik kerítés. Az utcából akkor 30 embert kellett kimenekíteni.

A víz által körülzárt Kisorosziban vasárnap délre várják a legmagasabb vízszintet. Molnár Csaba, a település független polgármestere vasárnap reggel az MTI-nek elmondta, hogy dél körülre várják a Duna tetőzését, 886 centiméternél. Kiemelte, hogy az önkormányzati gátak tartanak, bár szivárgásokat több helyen észleltek, de ezeket tudják kezelni. Tájékoztatása szerint hajnalban megérkezett kishajóval Visegrádról a friss pékáru és tej, minden mással el vannak látva a boltjaik. Rendkívüli eseményt nem jelentettek.

Szentendréről vasárnap hajnalban 788 centiméteres vízállást jelentettek, a katonák és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak. A legnagyobb gond most az Ady Endre úton van a település honlapján olvasható információk szerint. A homokzsákok alatt a víz szivárogni kezdett, ezért ellennyomó medencéket alakítanak ki végig a Dunakorzó északi végénél és a 11-es főút Pap-sziget felé vezető szakaszán. A korzó déli részénél a honvédség újabb megerősítésekkel szüntette meg a parapetfal szivárgásait a P’Art mozi előtt – írták.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap hajnalban azt közölte az MTI-vel, hogy Tahitótfalun, ahol szombaton az első védvonalat (amely mögött 50 lakóingatlan található) a víz átszakította, a második védvonal biztonságos megerősítésén dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő