5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMegint lecsaptak a tolvajok

Megint lecsaptak a tolvajok

A vízóra leolvasására hivatkozva néhány nappal ezelőtt Kertvárosban csaptak le a trükkös tolvajok, akik loptak meg egy idős asszonyt loptak meg. A Tettye Forrásház Zrt. közleményét szó szerint közöljük.

„A pár órával korábban megvalósult vízóra leolvasásra hivatkozva loptak meg egy idős pécsi asszonyt a napokban Kertvárosban. A kifüggesztett plakátok alapján becsengető csalók több társasházban is próbálkozhattak.

Nem sokkal azt követően, hogy a Tettye Forrásház Zrt. leolvasója rögzítette a fogyasztási adatokat, két nő kopogtatott be egy Fazekas Mihály utcai társasházba, és a leolvasó munkájának színvonaláról érdeklődtek. Az ajtót nyitó hölggyel azt is közölték, az elkövetkezőkben fizetni kell majd a leolvasásért, majd az asszony figyelmét elterelve ellopták pénztárcáját.

Rendszeresen előfordul, hogy illetéktelenek a vízműre vagy más közüzemi szolgáltatóra hivatkozva férkőznek a fogyasztók bizalmába. Elsősorban idős embereket vesznek célba, elterelik a figyelmüket és ellopják értékeiket, néha még pénzt is kérnek a hamis ellenőrzésért. Egy évvel ezelőtt májusban szintén két nő adta ki magát a Tettye Forrásház Zrt. munkatársának, és kísérelt meg a kifüggesztett plakátokra hivatkozva, a szolgáltató által meghirdetett leolvasási időpontokban a lakásokba jutni. A lakók éberségének köszönhetően a csalók akkor nem jártak sikerrel: az ügyfélnek feltűnt a megszokott munkaruha hiánya, így kérte az igazolvány felmutatását, mire az álleolvasók kereket oldottak.

A Tettye Forrásház Zrt. felhívja a figyelmet, hogy a leolvasás díjtalan, és kéri ügyfeleit, minden esetben győződjenek meg az ilyen munkák elvégzésére hivatkozó személyek kilétéről! A szolgáltató leolvasói könnyen azonosíthatóak: egységes, Tettye Forrásház Zrt. feliratú kék munkaruhát viselnek, a társaság emblémájával és azonosító számmal ellátott, arcképes igazolvány felmutatásával igazolják magukat. Feladatuk a vízmérők adatainak rögzítése, állapotuk ellenőrzése, amelyet leolvasókészülékkel végeznek. Semmilyen esetben nem kérnek és vehetnek át pénzt a helyszínen!

Ne higgyen másnak! Amennyiben bizonytalan, hogy valóban a Tettye Forrásház alkalmazottai keresték-e fel Önt, hívja a társaság ügyfélszolgálatát a 72/421-700-as telefonszámon, ügyintézőik készséggel azonosítják a leolvasót. Visszaélés esetén tegyen bejelentést a Pécsi Rendőrkapitányságon!”

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő