Megint macskát kellett menteni egy autóból

Megint macskát kellett menteni Pécsett azt követően, hogy a minap tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk egy macskát; a kiscica most is egy autó motorterében talált menedéket. A kedvenc a Rét utca és a Rákóczi út sarkán került egy jármű alá, majd kapaszkodott fel az autó aljára.

Az eset délután négy óra körül történt, amikor egy autónak hirtelen kellett fékeznie egy, az úton átszaladó cica előtt.

A sofőrhöz két fiatal szaladt, mondván, a macska nem futott át a kocsi alatt, hanem nagy valószínűséggel felcsimpaszkodott valahova. Később kiderült, hogy a minap történtekhez hasonlóan a motortérbe bújt be a cica.

Mint azt az autó tulajdonosa elmondta, rögtön leállította a kocsit, majd igyekezett kimenekíteni az állatot, azonban az olyan mélyen bújt el, hogy látni sem lehetett. A mozgásból és a hangokból ítélve azonban megállapították, hogy él, s egészségesnek tűnt.

A mentés két órán át tartott, s közben a cica az autó tulajdonosát, s az egyik menteni igyekvő gyermeket is megharapta, végül ő sértetlenül megúszta a kalandot, s futva hagyta el rejtekét.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés