Megrongálták Petőfi szobrát Ungváron

Megrongálták Petőfi Sándor szobrát Ungváron, az ismeretlen elkövetők letörték a költő nevét viselő téren álló szoboralak kardját – adta hírül az MTI a 7dniv.info ungvári hírportálra hivatkozva.

A jelentés szerint a “vandálok” tettüket szerdára virradóra követték el a magyar költő szobra ellen Ungvár központjában.

“A barbár cselekedet azért is bosszantó, mert nem csupán Ungvár egyik jelképének a megrongálásáról, hanem a Kárpátalja és a szomszédos Magyarország közötti stabil baráti viszony elleni provokációról van szó” – írta a híroldal, amely reményét fejezte ki, hogy a rendőrség gyorsan elfogja a tetteseket, annál is inkább, mert Ungvárnak ez a része be van kamerázva.

Az 1990-ben felavatott ungvári Petőfi-szobrot az utóbbi években többször is megrongálták. 2009-ben, ugyancsak egy magyar nemzeti ünnepre időzítve, március 15-re virradó éjszaka fehér festékkel öntötték le. A tetteseket akkor nem sikerült kézre keríteni.

2011 áprilisában lefűrészelték, majd ugyanezen év szeptemberében letörték a költő egész alakos szobrának a kardját. Az elkövetők mindkét esetben ittas fiatalok voltak.

A szobor elleni további atrocitások megelőzése érdekében 2012-ben Magyarország ungvári főkonzulátusának anyagi támogatásával a város polgármesteri hivatala térfigyelő kamerákat szereltetett fel a Petőfi-térnek azon az egyébként nagyon forgalmas részén, ahol a magyar költő szobra áll.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés