Mégse súgott a hang a taxisgyilkosnak?

A Pécsi Törvényszéken folytatódott az 1995-ben nagy port felkavart taxisgyilkosság ügyének tárgyalása. A tárgyaláson két igazságügyi pszichológiai szakértő szavaiból az derült ki: előfordulhat, hogy nem az önmagát tavaly feladó vádlott, B. Róbert követte el a gyilkosságot.

B. Róbert 2010-ben sétált be a rendőrségre azzal, hogy ő szúrta meg 1995-ben az Abaligeti úton Gál Csilla taxissofőrt, aki a kórházba szállítás közben végül elhunyt.

A férfi – aki időközben hívő keresztyén lett, családot alapított – gyötrő lelkiismeret-furdalására hivatkozott. A rendőrség újra felvette a másfél évtizedes ügy elejtett fonalát, s végül a vádemelés után tavaly elkezdődött a per, amelynek keretében több tanút is meghallgattak.

A pénteki tárgyaláson pedig szakértői vélemények hangzottak el. Mint azt a pszichológusok elmondták, előfordulhat, hogy nem a bíróság előtt álló férfi követte el a gyilkosságot. Véleményük szerint ugyanis depressziós, szorongó a férfi, de hiszteroid személyiség is, aki szeret előtérbe kerülni.

Megállapításuk szerint pedig B. Róbert olyan személyiség, akikre jellemző, hogy olyan cselekményeket is magukra vesznek, amelyeket nem is követtek el, csak azért, hogy valamilyen célt érjenek el vele – bár ezúttal ezt a célt nem ismerik.

A szakértők kitértek arra is, hogy nem találták nyomát a hallucinációra utaló zavaroknak sem. Ennek pedig az ügy szempontjából azért van fontossága, mert a rendőrségi vallomásában a vádlott azt mondta, hogy ő hangokat hallott, melyek arra szólították fel, hogy öljön meg valakit.

Emellett elmondták: az írásmód megváltozását figyelő módszerrel, úgynevezett grafometriával is vizsgálták a férfit. Ennek során rákérdeztek: „Én öltem meg a taxisnőt?” Erre pedig ugyan B. Róbert igennel felelt, ám írásmódja azt tükrözte, hogy tudatalattija nemet mond. Szintén hasonló eredményt kaptak, mikor vallomásának igaz voltára kérdeztek rá.

A Pécsi Törvényszék a szakértők után végül egy, az ügyben már korábban vallomást tett tanút is meghallgatott, s a tárgyalást márciusra napolta el. Akkorra újabb szakértőket és tanúkat idéztek meg.

Hirdetés

Comments are closed.