5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaMenekülnek az áramszolgáltatóktól

Menekülnek az áramszolgáltatóktól

Az energiaárak növekedésével párhuzamosan egyre több vállalkozás fontolgat áramszolgáltatóváltást, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. szerint egy jó váltással akár 8-10 százalékot faraghatnak áramkiadásaikon a kisebb cégek is.

A nagyfogyasztók már 2003 óta a szabad piacon kénytelenek beszerezni a felhasznált áramot, a kisebb fogyasztású cégeket viszont alig pár éve kötelezi erre a szabályozás. Az erre a fogyasztói rétegre is fókuszáló, feltörekvő energetikai vállalat tapasztalatai szerint a verseny egyre élesebb a kereskedéssel foglalkozó cégek között is, hiszen mindenki az ügyfélállomány megőrzését és lehetőség szerinti bővítését célozza üzleti terveiben.
A cég becslése szerint az idén már 15-17 ezerre tehető a váltást tervező cégek száma, míg tavaly 8-10 ezer cég váltotta le szolgáltatóját, vagy módosította szerződését.
Némi utánajárással akár 8-10 százalékkal is csökkenthetik az áramkiadásaikat a kis- és közepes vállalkozások. Ehhez nem kell mást tenniük, csak megversenyeztetni a kereskedőket – hívja fel a figyelmet Kis Gergely, az Alteo kereskedelmi igazgatója.
A szakember szerint éves szinten 100-150 ezer forintot még egy évi 80-100 ezer kilowattóra áramot fogyasztó kkv is foghat villamosenergia-kiadásain. Pár évvel ezelőtt sok vállalkozás legyintett évi 100 ezer forint megspórolására, az idén viszont már egy ekkora megtakarítás is elég vonzó a vállalkozásoknak, hogy vállalják a szolgáltatóváltást – mutat rá az igazgató az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Kis Gergely felhívja a figyelmet, hogy a váltás során először is időben kell lépni, mert a kereskedőknek előre le kell kötniük a szükséges árammennyiségeket. Az ajánlatot adó cégeket le kell ellenőrizni: az engedélyek meglétének a Magyar Energia Hivatal honlapján lehet utánanézni. A szolgáltatók versenyeztetésekor a jelenlegi szolgáltatótól is lehet kérni új ajánlatot – jegyezte meg.
A fogyasztási görbe alapján sokkal jobb ajánlatokat is lehet kapni, ez kérhető a jelenlegi szolgáltatótól, vagy a területileg illetékes elosztóhálózati engedélyestől – tanácsolja a szakember.
Kis Gergely szerint megfelelő intézkedésekkel és minimális beruházással akár további 5-10-15 százalékkal is csökkenthető az áramszámla, a megoldások megtalálásában a kiválasztott energetikai partnerek általában készségesen segítenek.
Az Alteo 2008 márciusában kezdte működését, árbevétele 2011-ben 4,86 milliárd forint volt. Érdekeltségi körébe tartozik egyebek közt a győri és a soproni fűtőerőmű, valamint több, megújuló energiát hasznosító kiserőmű is. A társaság részvényei 2010. október 11-én jelentek meg a Budapesti Értéktőzsdén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő