5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMeszesi gyilkosság: októberben lehet ítélet

Meszesi gyilkosság: októberben lehet ítélet

22 kisebb és 28 nagyobb késszúrással ölték meg 2009 januárjában otthonában azt a hatvannégy esztendős hölgyet, aki a szomszédok elmondása szerint csendesen, zárkózottan élt meszesi lakásában. A hölgyet megfojtották, és eltörték az egyik karját is.
Mint ismert, a család talált rá vérbe fagyva, értesítették a háziorvost is, aki azonban agyvérzést állapított meg a nőnél, s csak később, a boncolás folyamán derült ki, hogy valójában brutális kegyetlenséggel meggyilkolták az asszonyt. Ám ekkorra már napok teltek el, s az értékelhető nyomok is eltűntek.

A vád szerint a cselekményt K. Tímea követte el két társával, egyikük azonban csak segített a gyilkosság elkövetésében. Az ügyben pedig hónapokig vártak arra az Ausztriában raboskodó tanúra, akiről korábban többen is úgy nyilatkoztak, hogy tudhat a bűncselekményről.

A férfi szerdán tett tanúvallomása azonban nem hozott fordulatot az ügyben, miután állítása szerint ő már a gyilkosság előtt hónapokkal külföldre távozott, s nem járt soha az ominózus lakásban. Egy szintén tanúként meghallgatott, lopásért már elítélt férfi szerint korábban tervezgették azt, hogy esetleg be is törnek a lakásba, ám erről valamilyen oknál fogva letettek, holott tudták azt is, hogy vannak ott értékek.

A gyanúsítottak ugyanakkor továbbra is fenntartják ártatlanságukat. A következő tárgyalásra október 7-én kerül sor, amelyen várhatóan már ítélet is születhet.

A lakásból egyébként a gyilkosság során több százezer forint mellett ékszereket is elvittek, sőt még függönyöknek is lába kelt. A gyilkos fegyvert azóta sem találták meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő