5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaMinden harmadik magyar cégvezető nő

Minden harmadik magyar cégvezető nő

Magyarországon a cégvezetők 32 százaléka nő, azonban a cégméret növekedésével csökken pozíciójuk jelentősége a vezetésben – derül ki a Bisnode üzleti információszolgáltató elemzéséből, amelynek eredményeit pénteken juttatta el az MTI-hez.

A felmérés szerint míg a legkisebb vállalkozásoknál 34 százalékos a női vezetők aránya, addig a legnagyobb – 250 alkalmazottnál többet foglalkoztató – cégeknél már csak 15,1 százalék.

Egy korábbi kutatás alapján, amelyet a Bisnode, a HBLF, a Figyelő és a Budapesti Corvinus Egyetem végzett, és amely a nők arányát vizsgálta a magyar gazdaság 200 legsikeresebb vállalatánál, kiderült: mindössze 15 százalékukban van női vezető az igazgatótanácsban és 17 százalékában található női vezető a menedzsmentben. A válaszadók 6 százalékánál éri el a nők aránya az 50 százalékot a vezetőségben, a női középvezetők aránya pedig átlagosan 28 százalék.

A Bisnode tájékoztatása szerint átlagosan 25 százalékos a tőkemegtérülési mutató azoknál a cégeknél, ahol a vezetőségben vegyesen találhatók nők és férfiak, míg mindössze 9 százalék ez az arány ott, ahol valamennyi vezető férfi.

A cégtulajdonosok körében még markánsabban képviseltetik magukat a nők, országosan 40 százalékot is eléri az arányuk.

A Bisonde szerint várhatóan emelkedik a nők szerepe a cégvezetésben. Ezt alátámasztja, hogy Magyarországon is egyre több a kifejezetten női vezetőknek, női vezetőkről szóló konferencia, valamint az egyetemet végzettek több mint a fele nő – olvasható a közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő