“Minden nap újra kell teremteni a magyarságot”

Nem mindenki bűnöző - mondta Varga Mihály

A magyarságot minden nap újra kell teremteni – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Karcagon, a nemzeti ünnep alkalmából tartott önkormányzati képviselő-testületi ülésen.

Varga Mihály a városházán tartott eseményen úgy fogalmazott: “akkor vagyunk méltóak erre az ünnepre, ha mindig új tartalommal tudjuk megtölteni a magyar államiságot”.

Minden nap hozzá kell tenni valamit a magyarság megmaradásához, a magyar államhoz, ez a feladat – mondta.

A politikus nemes példának nevezte Bibó István tevékenységét, aki 1956. november 4-én – miközben már tudta, hogy az orosz csapatok megszállják Magyarországot – beült a hivatalába, és elkezdte aznapi munkáját. A miniszter kiemelte: ilyen emberek ezreire, millióira van szüksége a magyarságnak ahhoz, hogy “egyről a kettőre tudjon jutni”. Hozzátette: az elmúlt évek közös eredményei bizonyítják, hogy van értelme az aprómunkának is.

Varga Mihály felidézte, hogy a hat évvel ezelőtti kormányváltáskor Magyarországról lemondóan nyilatkoztak, a tíz csőd előtt álló ország között emlegették.

Mára független, gyarapodó, önálló, emelkedő nemzetként tekintenek a magyarokra – mondta.

A miniszter hangsúlyozta: a migráció kérdésében is a “saját utunkat kell járnunk”.

Ki kell állni a magyar emberek véleménye, az érdekeik mellett, még akkor is, ha “ez olykor azt jelenti, hogy mindenkivel vitatkozni kell” – tette hozzá Varga Mihály.

Megjegyezte: a magyaroknak vannak partnerei Közép-Európában, de meg kell értetni az Európai Unió nagyobb közösségével, hogy a migráció nem megoldás az öregedésre, a munkaerő hiányára.

Más megoldásokat kell találni, hiszen akkor tudjuk megőrizni függetlenségünket, önállóságunkat és keresztény hagyományainkat – emelte ki.

Varga Mihály leszögezte: a magyarság augusztus 20-án egyszerre ünnepli nemzetté válását és függetlenségét, egyszerre véli meglátni Szent István művében az Európához való tartozást, és egyszerre büszke arra, hogy a nemzetté válás az összetartozást is megteremtette. A magyar államalapítás óta eltelt több mint ezer esztendő kudarcok, sikerek, dicsőségek, bukások sorozatát hozta a magyar nép történetében, de a magyarság létezik, talpon maradt, államalapító és államalkotó nemzetként az európai közösség méltó tagja – jelentette ki a politikus.

Megjegyezte: főhajtással tartozik a magyarság Szent Istvánnak, hiszen olyan művet alkotott, amely átívelt több mint ezer esztendőt.

Hirdetés