Mindent ellopott, amihez csak hozzáfért

Csoki vagy mobil – mindent ellopott, amit csak ért. Elfogták a rendőrök.

Öt rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság az ellen a 18 éves férfi ellen, aki 2016. augusztus vége és 2017. január közepe között tulajdonított el Pécsett különböző értéktárgyakat és készpénzt. Az egyik esetben egy nő mobiltelefonját lopta el egy étteremben, de boltból is lopott csokoládét és whiskyt, illetve az utcán egy férfi kezéből kivette a pénzt, míg egy másik férfitól szintén az utcán tulajdonított el egy hordozható hangszórót.

A férfit elfogása után a rendőrök kihallgatták gyanúsítottként, az ügyében keletkezett iratokat pedig a napokban vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

 

Hirdetés