Mit csinálnak ma a régi politikusok?

A város és a megye politikai életében korábban kulcsszerepet betöltő vezetőket kérdezett meg lapunk, hogy az aktív közéleti szerep után mivel töltik mindennapjaikat. Gonda Tibor például a turizmusban mozog, Kunszt Márta tanít, míg Kékes Ferenc a munkaügyi hivatalnál dolgozik.

Utóbbi korábban nyolc éven át irányította a megyei önkormányzat közgyűlésének munkáját, s a később a polgármesteri székig jutó Tasnádi Péterrel dolgozott együtt a testület élén, emellett országgyűlési képviselő is volt négy éven át. Kékes Ferenc 2006-ban szakított az aktív politizálással, ám egy ügyvédi iroda nyitásával kapcsolatos terveit elvetette, amikor lehetőséget kapott a munkaügyi hivataltól. A bányavállalat korábbi munkaügyi és jogi vezetője, így „visszatért a kaptafához”, s lett a regionális munkaügyi központ általános igazgató-helyetteseként. Itt 2010 őszéig dolgozott vezetőként, azóta pedig jogtanácsos ugyanennél a szervezetnél. Szabadidejében emellett pénzügy tervező és tanácsadó vállalkozásában dolgozik. A politikába való visszatérésén nem gondolkozik, s már az MSZP-ből is kilépett – mondta el lapunknak.

Kunszt Márta korábban Pécs korábbi szocialista alpolgármestere volt két cikluson át, majd Toller László balesetét követően kis ideig a város első számú vezetőjének is számított ügyvivő alpolgármesterként. Ő a 2010-es választások óta is aktívan politizál, ám már nem az MSZP-ben. Kilépett a pártból, amikor megalakult Gyurcsány Ferenc tömörülése, a Demokratikus Koalíció. Ez utóbbi szervezet munkáját segíti jelenleg is, aki a nyugdíj mellett óraadó tanárként is dolgozik a bölcsészettudományi kar politológia tanszékén. Kérdésünkre azt mondta, nem kizárt, hogy a következő választásokon is szerepelni fog a DK színeiben.

Gonda Tibor korábban szintén két ciklusban is segítette Toller Lászlót alpolgármesterként. A szocialista politikus harmadik éve vállalkozóként keresi a kenyerét; a politikába való visszatérésen nem gondolkozik, noha az MSZP tagja maradt. Orfűn panziót és kempinget üzemeltet, ezzel pedig alpolgármesterré választását megelőző tevékenységét folytatja. E mellett Pécsen tavalyelőtt tanácsadó irodát is nyitott; elsősorban pályázatok felkutatását végzi cége. Közéleti szerepet is vállal: az Orfűi Turisztikai Egyesület és a Pécs-Mecseki Borút Egyesület elnökeként is dolgozik.

Horváth Zoltán 2006-ig volt a város SZDSZ-es alpolgármestere, majd két évvel később a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatójává választották; jelenleg is e társaságot vezeti. A politikus a liberálisokkal történő szakítást követően az MSZP-hez igazolt át, s azóta is a párt tagja. Elmondása szerint ugyanakkor nem folytat aktív politizálást és nem is tervezi visszatérését.

Soó László két ciklusban is a költségvetési bizottságot vezette, emellett a Pécs Holding vezérigazgató-helyetteseként is dolgozott, így gyakran szerepelt neve a híradásokban 2010 előtt. Az MSZP-s politikus 2009-ben döntött úgy, hogy kilép a szocialista frakcióból, s függetlenként fejezte be a ciklust 2010-ben. Ekkor azonban az újonnan alakult Nemzeti Demokratákhoz csatlakozott, s indult el a választásokon – kevés sikerrel. Azóta, mint lapunknak elmondta, a nyugdíjasok mindennapjait éli, ám a következő választásokon, ha kap felkérést, újra elindul a Nemzeti Demokraták színeiben.

Juhász István korábban a szocialisták táborát erősítette, s gazdasági bizottsági elnökként komoly hatalma volt a városvezetésben. A Toller László polgármesterrel szoros kapcsolatban álló politikus Tasnádi Péter megválasztását követően is maradt posztján, ám Tasnádi Péter tragikus halálát követően kapcsolata megromlott a helyi MSZP vezetőivel. Az időközi választásokon önállóan próbált indulni a polgármesteri posztért, majd a pártból való kizárását követően harmadmagával a jobboldalt segítette szavazataival. Őt elérnünk nem sikerült, ám úgy tudjuk, a civil életben folytatja tevékenységét; a politikai porondra való visszatéréséről egyelőre nincs hírünk, ám facebook-bejegyzései szerint a Gyurcsány-féle DK-val szimpatizál Kunszt Mártához hasonlóan ő is.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés