Monyoródi gyilkosság: tagadnak a német vádlottak – FRISSÍTVE!

Tagadták bűnösségüket a Baranya Megyei Bíróságon szerdán kezdődött büntetőperben azok a német állampolgárok, akik az ügyészség szerint élve eltemettek egy – szintén német – nyugdíjas párt 2009-ben Mohácson, hogy hozzájussanak a vagyonához.

A bíróság Kovács Attila vezette büntetőtanácsa előtt a 40 éves Manuel Werner Kronschnabel, a 44 éves Thorsten Behrendt és a 25 éves Anja Bauer is azt mondta: nem ért egyet a vádiratban foglaltakkal, nem ismeri el büntetőjogi felelősségét.

Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a két férfi és a nő ellen.

A vádirat szerint a vádlottak korábban egy háztartásban éltek Németországban. Manuel Werner Kronschnabel és Anja Bauer egy ortodox vallási közösségben házasságot kötött, Thorsten Behrendt pedig a barátjuk volt, de Kronschnabel gyakran a testvéreként mutatta be őt.

A két férfi és a nő ellen pénzmosás, valamint csalás miatt elfogatóparancsot adott ki a német hatóság, ezért úgy gondolták, Magyarországra költöznek. Az interneten, egy ingatlanközvetítő közreműködésével kerültek kapcsolatba a Monyoródon lakó 68 éves nővel és 71 éves élettársával. Bérelt autókkal 2009 januárjában Magyarországra jöttek, és megállapodtak a nyugdíjasokkal, hogy két évig bérlik, majd 60 ezer euróért megvásárolják az egyik házukat. Erre azonban nem volt fedezetük.

A vádlottak céget alapítottak, és területet béreltek Mohácson, hogy ott áruházat építsenek. Közben baráti kapcsolatba kerültek a jómódú, jelentős összegű készpénzzel, nagy értékű ékszerekkel és több ingatlannal rendelkező idős párral. Egy idő után már napi szinten találkoztak velük. Segítettek nekik a ház körüli munkákban, állataik etetésében. Kronschnabel felajánlotta a nyugdíjasoknak, hogy segít felépíteni egy házat a Bár községben található telkükön. A munkálatok ott és a mohácsi bérelt telken is megkezdődtek.

Az ügyészség szerint Kronschnabel rávette az idős nőt arra, hogy végrendeletet készítsen, és abban hagyja rá a vagyonát.

A vádlottak és későbbi áldozataik az év augusztus 30-án együtt ebédeltek Monyoródon, majd felvetődött, hogy menjenek el megnézni a Bárban folyó építkezést. Aznap délután nyugtatószert juttattak az idős pár szervezetébe. Kronschnabel és Behrendt a nyugdíjas párt nem Bárba, hanem a bérelt mohácsi telekre vitte, ahol kábult állapotban, de élve egy korábban ásott munkagödörbe dobta, és munkagéppel betemette őket.

A két férfi és a nő ezután birtokba vette az idős pár ingatlanjait. Irataikat felhasználva értékesítették ingóságaikat, autójukat, bankkártyájukkal pedig több mint 14 ezer eurót emeltek le a számlájukról. A nyugdíjasokról érdeklődőknek azt mondták, Görögországba utaztak nyaralni, majd pedig azt, hogy már vissza sem térnek Magyarországra.

Az eltűnésükkel kapcsolatban azonban egyre több volt a gyanús körülmény, ezért a rendőrség figyelni kezdte a környezetüket, és az év november 17-én, öt-hat méter mélyen, a földben elásva megtalálta a nő, egy nappal később pedig a férfi holttestét. A feltételezett gyilkosok ellen ezután eljárás indult.

Hirdetés