MSZP a devizahitelekről

Az MSZP országos választmánya szombaton politikai állásfoglalásban kérte fel a párt frakcióját, hogy országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezze a devizahitelek 2014 végéig történő forintosítását.

A szocialista testület döntését Botka László, a választmány elnöke és Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője ismertette újságírókkal szombaton, Budapesten.

Botka László hangsúlyozta, arra szeretnék kötelezni a kormányt, hogy a devizahitelek év végéig történő forintosításakor legfeljebb a 2010 áprilisi átlagos devizaárfolyamokat alkalmazza, amikor egy euróért 265 forintot, egy svájci frankért pedig 185 forintot kellett fizetni.

Az ellenzéki politikus emellett fontosnak nevezte, hogy a kabinet a pénzügyi rendszer stabilitását nem veszélyeztető módon oldja meg a bajba került hitelesek problémáit.

MEGOSZTÁS
Előző cikkNe évüljenek el!
Következő cikkDrága lesz a méz