MSZP: indul a “kaszinómutyi”?

A “kaszinómutyi” indulásaként értékeli a szerencsejáték-szervezésről szóló törvény tervezett módosítását az MSZP.

A parlament hétfőn szavaz arról a fideszes törvényjavaslatról, amely meghatározza, kik minősülnek megbízható szerencsejáték-szervezőnek. Velük a nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet játékkaszinók üzemeltetésére.

Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: az Orbán-kormány tavaly ősszel nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva egyik napról a másikra megszüntette a nyerőgéppiacot. “Most újranyitják. Maguknak” – tette hozzá.

Az MSZP-s képviselő szerint a kaszinókoncessziók újraosztása kísértetiesen hasonlít a “trafikmutyi” történetére: mondvacsinált indokkal felszámolnak egy sokmilliárdos piacot, majd “a kiválasztott rokonoknak, megbízható haveroknak újraosztják”. Tóth Csaba szerint a nyerőgéppiac “bedarálása” éppúgy több tízezer család megélhetését tette tönkre, mint a trafikmutyi, és az ő megélhetésükkel együtt megszűnt a több tízmilliárd forintos játékadó-bevétel is.

Hozzátette: a parlament tavaly ősszel meghozott döntésének három nagy kaszinó lett a nyertese, és bár idén nyáron még az volt az elképzelés, hogy pályáztatás után további tíz vidéki kaszinó tíz évre szóló működését engedélyezik, mára azonban világossá vált, hogy a kormány nem koncessziós pályázat kiírására készül, hanem az általa megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel akar szerződni, pályázat nélkül.

A törvényjavaslat azt is biztosítja a szerencsés nyerteseknek, hogy a koncessziós díjat levonhatják a játékadóból, így ők igen jól, az állam viszont igen rosszul jár majd – olvasható a közleményben, amely szerint az MSZP “az újabb fideszes mutyit” sem fogja megszavazni a parlamentben, és 2014-ben kormányra kerülve igazságot szolgáltat mindazoknak, akiket “a Fidesz átvert, kisemmizett és megalázott”.

Hirdetés