6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaMSZP: mi tiszták vagyunk

MSZP: mi tiszták vagyunk

Húsz percig tartott az az utcafórum, amit az MSZP-sek tartottak Pécsett, Uránvárosban. A kampányukat csak a „világ legrövidebb választási programjaként” vezették fel. A Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok! elnevezésű programot a Magyar Szocialista Párt márciusban kezdte hirdetni. Pécsett helyi aktualitásokról nem esett szó.

Botka Lászlót, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét Molnár Gyula pártelnök is elkísérte. De a Mecsek Áruház előtt megtartott fórumon jelen volt Tóth Bertalan frakcióvezető és Szakács László országgyűlési képviselő is.

IMG_4330

– Legnagyobb baj, hogy ez az ország igazságtalan – mondta Botka László. A miniszterelnök-jelölt szerint kettészakadt az ország, a magyar háztartások felének semmilyen megtakarítása nincs. Ezert kiszolgáltatottak a családok – folytatta. Ezért vagyonadót szabnának ki azokra, aki 100 millió forint feletti vagyonnal rendelkezik, progresszíven adóztatnák azt, akinek a jövedelme meghaladja a havi egymillió forintot, illetve luxusadó fizetésére köteleznék azt, aki például 10 millió forintnál drágább autóval.

Volt egy hat főből álló tüntető csoport is
Volt egy hat főből álló tüntető csoport is

Botka Lászlót ez utóbbi témában mi is kérdeztük volna, hiszen a Ripost cikke szerint eltitkol egy 25 milliós amerikai luxusautót. Erre azonban nem szerettek volna válaszolni. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke végül kötélnek állt és annyit közölt, hogy „hazugságokat gyártottak le Botka Lászlóról, amiket nekünk cáfolni kéne”.

Nyakó úgy folytatta, hogy Botka László sajtópert is indított, így „a bíróság előtt szeretnék majd tisztázni az ő igazát, nem pedig a Fidesz média előtt. A bírósághoz azért fordultunk, mert a bizonyíték a kezünkben, nem kell sokat aludni”.

Arra a kérdésre, hogy miért nem lehet ezt a kérdést Botkának feltenni, ha már fórumozik, csak annyit válaszolt a sajtófőnök,”nem feltétlenül az érintettnek, akiről hazudoznak folyamatosan, annak kell az ellenkezőjét bizonyítani.”

IMG_4307

Pécsi buszeladási botrány: az MSZP tiszta

Az újságírók kíváncsiak lettek volna arra is, hogy Botka mit gondol a pécsi buszeladási botrányról. Erre viszont szintén Nyakó István sajtófőnök reagált, aki csak annyit közölt „úgy tudom, hogy a pécsi buszeladási botrány is bíróság előtt van, várjuk meg azt az ítéletet, mi tiszták vagyunk”.

Nyakó azonban téved, hiszen az ügy már véget ér.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő