MSZP-s pénzek: nem nyomoznak

A Fővárosi Főügyészség bűncselekmény gyanúja hiányában elutasította azt a feljelentést, amelyet Gyurcsány Ferencnek az MSZP korábbi pártfinanszírozásával kapcsolatos kijelentései miatt tettek Gulyás Gergely és Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselők – írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A napilap emlékeztetett, a volt kormányfő egy október 14-i rendezvényen úgy fogalmazott: “én voltam ennek a pártnak az elnöke. Sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon. Ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”.

Kovács Gergely Ákos, a főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész tájékoztatására hivatkozva a lap azt írta: a feljelentés elutasítását az indokolta, hogy az bűncselekményre utaló konkrét ténybeli alapot nem, csak a feljelentők következtetéseit tartalmazta. Kovács hozzátette: az Állami Számvevőszék az MSZP 2009-2010. évi gazdálkodása törvényességének ellenőrzése során szabálytalanságot nem tárt fel, a párt a párttörvényben meg nem engedett vagyoni hozzájárulást nem fogadott el.

Hirdetés