Műtétre gyűjt James, a zenész

Saját műtétjére gyűjt az a hajléktalan, aki egy év alatt az utcáról a színpadra énekelte magát. Varga János, művésznevén James a pécsi Magasház himnuszával lett ismert. Az interneten már több mint 62 ezren klikkeltek az első videoklipjére. Jótékonysági koncerteken próbál több százezer forintot szerezni szájműtétjére.

MTI Fotó: Kálmándy Ferenc

 

– Azt tudom, hogy nem szívesen beszél a múltjáról, de árulja el hogyan lesz hajléktalanból énekes?

– Egy évvel ezelőtt még az utcákat jártam, mivel nem szívesen aludtam hajléktalanszállón. Ott nem sokan adnak magukra az emberek. Én viszont szeretek tiszta ruhát húzni és megmosakodni, törődni magammal. Ezért döntöttem úgy, hogyha van rá mód és lehetőség, akkor külföldre megyek szerencsét próbálni. Ez olyan jól sikerült, hogy Párizsban lyukadtam ki, ahol meghallottam egy gospel kórust. Akkor döntöttem el, hogy ha hazatérek, zenélni szeretnék. A zene a szüleim vérében is csordogált apám, Varga Gyula, Pécs legismertebb zongorahangolója volt, édesanyám pedig prímás.

– Ez sikerült, mégis hogyan csapott bele a húrokba?

Szerencsém volt, a Magasházhoz közel találtam rá egy remek énektanárra, aki vállalta, hogy segít elkészíteni az első számomat, amit a Pécsett a Magasház himnuszának is titulálnak, de a cím eredetileg Úgy fúj a szél.

– Amit már több mint hatvanezren láttak az interneten, pontosan miről is szól az első szám?

– Magamról. Arról, hogy hogyan éltem. Próbáltuk a klipet is úgy forgatni, hogy az a hajléktalanokat úgy mutassa be, miként élnek Pécsett. A klipben egy csőbe énekelek, dobozon fekszem és persze jókedvűen integetek az embereknek a Magasházról.

– Most is jókedvű. Elérte a célját?

Még nem. Pár évvel ezelőtt volt egy jobb majd egy bal oldali arcbénulásom. Ezek után nehezebben ment az éneklés és ennek hátrányát még most is érzem. Az orvosok pedig egy cisztát találtak az állkapcsomon, ennek eltávolítása pedig komoly műtéttel lehetséges. Most arra gyűjtök, hogy ezt az operációt ki tudjam fizetni.

– Mennyibe kerül a műtét?

– Kétszáznegyven ezer forintba.

– Az nem kevés pénz. Jelenleg miből él?

Munkám nincs. A kedves ismerőseimnek és a főbérlőmnek köszönhetem, hogy most van tető a fejem felett. Keresem a helyem, de mindenképpen a zenével akarok foglalkozni.

– És a jövő?

Remélem, hogy Demjén Ferenc pécsi koncertjén felállhatok mellé a színpadra és énekelhetek vele.

 

Névjegy:

Varga János James 1964. szeptember 22-én született Pécsen. Egy tizenegy tagú család hetedik gyermekként, ikertestvére öt perccel utána jött a világra. Édesapja az 1956-os forradalomban betöltött szerepe miatt nem kapott munkát, édesanyja egy keresetből nem tudta eltartani a népes famíliát. Hét testvérével együtt másfél éves korában került állami nevelőotthonba. Ettől kezdve állami gondoskodásban élt 1979-ig. Ekkor visszakerült Pécsre: csupán fél évig tudott iskolába járni, anyagi okok miatt ugyanis kénytelen volt dolgozni – így részt tudott vállalni két húgának felnevelésében. Éveken keresztül a Mecseki Szénbányák balatoni üdülőjében dolgozott, ahol többször is fellépett, de külföldön is megfordult. 1997-ben, édesanyja halála után lakásukat elveszítették, mivel az önkormányzati tulajdonú volt. Ekkor lett először hajléktalan, és ez az időszak két évig tartott. Később saját betéti társasága is volt, presszót üzemeltetett, ám 2008-ban ismét az utcára került egy rossz kapcsolat lezárását követően. Ezután autóstoppal bejárta Európát. 2010-ben Párizsban egy padon üldögélve hallott meg meg operarészletet, s elindult a hang irányába: 19 gospel-énekesnő szólalt meg. Ekkor ébredt rá: a zenével és énekléssel kell foglalkoznia.

Pécs TV – Németh Kriszta