Nálunk is teret kaphatnak a biciklisek

A pécsi közutakat kezelő Pécs Holding Zrt. már vizsgálja a kerékpárosokra vonatkozó KRESZ-változásokat, hogy ezek figyelembe vételével tervezze meg a forgalmi rendre vonatkozó módosításokat.

Mint ismert, idén több ponton változott a KRESZ, s annak a kerékpárosokra vonatkozó előírásai. Többek között több jogot, kényelmesebb haladást ad az új jogszabály a kerekeseknek, ám a lehetőségek egy része csak akkor él, ha az adott önkormányzatok is lépnek a kérdésben.

Mint azt dr.Weidinger Antal, a pécsi közutakat kezelő, s részben a megváltozó forgalmi rendet is kialakító Pécs Holding Zrt. divízióvezetője lapunk kérdésére megerősítette, a KRESZ módosítása után a kerékpárosok közlekedését segítő változások bevezetését vizsgálják elsősorban.
Kihangsúlyozta, hogy az elfogadott módosítások segítik a kerékpárosok közlekedését, de bevezetésük előtt meg kell vizsgálni, hogy az adott városban, esetünkben Pécsett lévő kerékpárutakon hol lehet az új jogszabály szerinti változásokat bevezetni. „Célunk az, hogy ezekkel az új eszközökkel, burkolati jelekkel is segítsük nemcsak a kerékpárosok, hanem a gyalogosok biztonságos közlekedését” – húzta alá a szakember.
Az egyik jelentős lehetőség a közlekedési lámpáknál az előretolt kerékpáros felálló hely kijelölése, de jelenleg a Pécs Holding Zrt. kezelésékben lévő lámpás csomópontokban nincs az útburkolaton kijelölt kerékpárút.
Szintén fontos változás, hogy a közút és közúton kívüli kerékpárút találkozásánál a veszélyre sárga színű burkolati jellel lehet felhívni a figyelmet. Ilyen megoldás készült már a Felsővámház utcában. Az idei év végétől 2011. végéig folyamatosan festetik fel ezeket a jeleket több helyen, így a Magyarürögben és Kertvárosban a meglévő kerékpárút és közút találkozásainál.
Körültekintő vizsgálatot igényel, magyarázta dr.Weidinger Antal, hogy az egyirányú utcák melyikében lehet a forgalommal szemben kerékpárutat vagy sávot kijelölni. A vizsgálatot 2011. első félév végéig tervezik elvégezni. Mindezek mellett folyamatosan vizsgálják, hogy burkolati jelekkel hol lehet kerékpár sávokat kijelölni. Ilyen lehetőség elképzelhető többek között a Hársfa és Engel János úton, vagy Kertváros egyes részein.
„Alapvető célunk, hogy a bevezetésre kerülő új megoldások a közlekedés valamennyi résztvevőjének – gyalogosok, kerékpárosok, járművezetők- biztonságát javítsák” – mondta a divízióvezető, utalva a mostani vizsgálatok fontosságára.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.