Negyvenmilliós útfelújítások Komlón

A napokban a kenderföldi és a kökönyösi városrészben is megkezdődött a munka egy-egy hosszabb szakaszon Komlón, összesen több mint negyvenmillió forintos nagyságrendben.

Két fontos és nagy forgalmú útszakasz is új aszfaltburkolatot kap a következő hetekben Komlón. Egyrészt a kökönyösi városrészben található Gorkij és a hozzá kapcsolódó Nagy László utca egy szakasza, másrészt pedig a kenderföldi Irinyi János és Eötvös Loránd utcák esnek át alapos felújításon augusztus-szeptember folyamán. A kivitelező a napokban vette át a munkaterületet.

„Egy sikeres pályázatnak és az önkormányzat jól tervezett és takarékos gazdálkodásának köszönhetően tudjuk rendbe hozni ezeket a szakaszokat” – beszélt a finanszírozásról Polics József polgármester. „A Belügyminisztérium pályázatán nyertünk még korábban 30 millió forintot – az útfelújításra fordítható maximális összeget. Ezt a város több mint tízmillióval egészítette ki saját forrásból, így minden tervezett munkát el tudunk végezni”.

A kivitelező elsőként a Gorkij utcában vonult fel, ahol a buszmegállókat építik át. Beton alapot kapnak, ami az aszfaltnál nagyobb teherbírású és nem fog teknősödni a soktonnás járművek súlya alatt sem. Ezután következik az útburkolatok aszfaltozása, elsőként az Irinyi utcában. Az elöregedett közművek cseréjével már végeztek a szakemberek, a betonszegélyek, parkolók és járdák építése pedig folyamatban van. Utóbbit a helyi közfoglalkoztatottak végzik, akik sokadszorra tudnak értékteremtő munkával segíteni a városnak.

A teljes befejezés szeptemberre várható, addig a környéken élőknek kisebb kényelmetlenségekre kell felkészülniük. Buszmegállók áthelyezése és forgalomkorlátozások is várhatóak, melyek miatt az önkormányzat és a kivitelező cég is az érintettek türelmét kéri.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés