“A nem helyükön mondott szavak rombolnak”

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a rombolás erejével hatnak “a nem helyükön mondott szavak”, amikor olyan emberek vádolnak más országot diktatúrával, akik sohasem éltek még csak hasonló rendszerben sem, mégis úgy hiszik, rendelkeznek “a diktatúra fantomképével”.

A kormányfő erről hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezett, Temesvár 25 – 1989-2014 című emlékülésen beszélt.

A 25 évvel ezelőtti temesvári forradalom eseményeiről a miniszterelnök azt mondta: 1989-ben Temesváron világosság gyúlt, amelynek fénye nemcsak Erdélybe, egész Romániába és Magyarországra jutott el, hanem beragyogta az akkori Európát is.

“Negyedszázaddal később azonban ez a világosság, amely akkor a diktatúra sötétjében fénylett, néhol már alig látható. (…) Huszonöt évvel a decemberi események után tőlünk keletre sokan nem hajlandók elfogadni, hogy a forradalom egy református parókiáról, egy magyar közösségből indult el, hogy elhozza a szabadságot magyaroknak, románoknak, székelyeknek és szászoknak egyaránt” – fogalmazott Orbán Viktor.

Hirdetés
MEGOSZTÁS
Előző cikkTöbbet tankolunk
Következő cikkKevesen demonstrálnak