Nem lesz gond a kukoricával

Bár az idén a tervezettnél kisebb, 6 millió tonna körüli lesz a kukoricatermés, áremelkedésre nem kell számítani – mondta az Agrárgazdasági Kutatóintézet igazgatóhelyettese a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által szervezett szakmai napon kedden az MTI-nek.

Potori Norbert megjegyezte, hogy tavasz végén az első termésbecslések 8 millió tonnáról szóltak, ám a mostani adatok szerint a termés nem éri majd el a 6 millió tonnát. A gyengébb hozam ellenére nem várható árnövekedés, mert a kalászosok jó termést hoztak és a belföldi igényeket a betakarításra váró mennyiség is fedezi. Az ország évenkénti kukoricaigénye 4,5 millió tonna, ez tartalmazza egyebek mellett a takarmányigényt, az etanol gyártás és a keményítőgyártás alapanyag-szükségletét is – mondta a szakember.

Potori Norbert szerint talán kissé csökkenhet is a kukorica ára a mostani 45-50 ezer forintos szintről. A magyar piacokon az előszerződések megkötése visszaesett a korábbi évekhez képest, és leginkább a spot-piaci (azonnali) kötések száma növekedett meg – jegyezte meg.

A külpiacokról szólva Potori Norbert elmondta, hogy az Európai Unió területén a becslések szerint összesen 65 millió tonna kukoricát takarítanak be, Ukrajnában pedig rekordtermésre számítanak, hétről hétre nő a termésvárakozás, ami messze meghaladja a 23 millió tonnát. Ez azt jelenti, hogy a Fekete-tenger térségében 16 millió tonna exportáru alap áll majd rendelkezésre – mondta a szakember, hozzátéve: a legutóbbi hírek szerint Romániában is rekordtermés várható, meghaladja majd a 10 millió tonnát.

Ez azt jelenti, hogy Európában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában a Fekete-tenger térségében rendelkezésre álló export árualap diktálja majd az árakat, hacsak nem történik valami rendkívüli az Egyesült Államokban, ahol szintén rekordtermést várnak – mondta.

Hirdetés