Nem lesz túl sok létszámbővítés a munkaadóknál

A munkaadók 16 százaléka tervez létszámbővítést 2016 második negyedévében a Manpower munkaerőpiaci szolgáltató cég kedden közzétett felmérése szerint. A munkáltatók 3 százaléka elbocsátásokkal számol, döntő többségük nem tervez változást a dolgozók létszámában, olvasható a cég közleményében – tudósít az Index.

A felvételt és elbocsátást tervezők arányának különbségéből meghatározott Manpower munkaerőpiaci mutató értéke szezonálisan kiigazítva plusz 11 százalék, vagyis a felvételi szándék viszonylag magas, az egyik legmagasabb a felmérés kezdete, 2009 harmadik negyedéve óta.

Dalányi László, a cég magyar irodájának ügyvezetője szerint a munkaadóknak elhúzódó szakemberhiánnyal kell szembenézniük, az alacsony munkabérek miatt nem is lesz könnyű dolguk.

Létszámbővítését leginkább a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció területén dolgozó munkaadók látják szükségesnek. Változatlanul jók a kilátások a gyártás területén, ahol a mutató plusz 15 százalék, a vendéglátóipar plusz 12 százalékos mutatót produkált.

A legnagyobb mértékű bővülést a közép-dunántúli munkaadók várják: itt plusz 18 százalékon áll a mutató. Számottevő létszámbővítést terveznek még az észak-alföldi, a fővárosi és a közép-magyarországi munkáltatók is, az első mutatója 12, utóbbiaké pedig plusz 11 százalékon áll.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés