Nem szabad mindenhol örülni az újévnek

Az újév megünneplése ellentétes az iszlámmal – indokolta a Hamász az intézkedést, miszerint a gázai övezetnek a szervezet ellenőrzése alatt álló területén tilos ünnepelni a szilvesztert – tudósít az origo.hu

A gázai övezetet irányító Iszlám Ellenállási Mozgalom (Hamász) betiltotta a szilvesztert és az újév megünneplését az ellenőrzése alatt álló területen. Az iszlám alapokon álló radikális szervezet vallási értékekre és hagyományokra hivatkozva tiltotta be a szilveszteri ünnepségeket.

“Ez elsősorban nyugati szokás, melyet mi itt, Gázában nem tudunk elfogadni” – közölte a gázai rendőrség szóvivője, tudatva egyúttal, hogy a szállodák, éttermek sem szervezhetnek szilveszteri összejöveteleket, ünnepségeket.

A szóvivő elmondta azt is, hogy az ünneplés a “jeruzsálemi intifáda áldozatainak családjaival való szolidaritás” miatt is tilos, utalva ezzel az elmúlt hónapok többnyire magányos palesztin merénylők által elkövetett késeléses támadásaira.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés