Nemzet Kenyere: ünnep 20-án

Augusztus 20-án ünnepélyes keretek között szentelik és szegik meg a Nemzet Kenyerét a Sétatéren. A kora délután kezdődő eseményen koncerttel, kézműves vásárral várják majd az ünneplőket.
A Nemzet Kenyere felhívásra hazánkból és határainkon túli magyarok lakta vidékekről érkeztek felajánlások, majd’ háromszáz helyről küldtek búzát Pécsre. A pécsi kezdeményezésre összesen tíztonnányi gabona érkezett, s ebből készítik el az államalapítás ünnepére a Nemzet Kenyerét, valamint négyezer cipót, melyet a Sétatéren lehet megvásárolni. Az így befolyó pénzt a Pécsi Jótékony Nőegylet kapja meg, s azt a „Nekem nincs ebédem” programra fordítják.

A sütés után még megmaradó – várhatóan öttonnányi – alapanyagot a Böjte Csaba atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja meg, ahol árva, szegény kisgyermeket látnak el. Ezzel közel kétezer-ötszáz gyermek egyévi kenyerét tudják biztosítani.

A Sétatéren az augusztus 20-i ünnepség az aratás, az új kenyér tematikája köré épül, s a rendezvény 14.30-tól az Ércbányász Koncert Fúvószenekar játékával indul, majd 15 órakor kezdődik a Nemzet Kenyere ünnep a Misina Táncegyüttes közreműködésével. Eközben Páva Zsolt mond köszöntőt, s Garadnay Balázs püspöki helynök áldja meg az új kenyeret.

16.30-tól zenés gyermekszínház várja a kicsiket, de lesz mesterségek műsora is. Délután hattól gyerekeknek szóló játék kezdődik, 19 órától pedig a No More Blues ad közös ünnepi koncertet a Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Kamarakórusával.

Mindezek mellett légvár, játéksátor is várja a gyermekeket, s arcfestésre és lufihajtogatásra is lesz lehetőség. Az érdeklődők helyi termék- és kézműves vásár portékái közül válogathatnak.

Az ünnepség keretei között továbbá egy-egy zsáknyi összeöntött búzát is átadnak azon szervezeteknek, amelyektől az adománybúzát megkaptuk.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés