Nemzetiségi zenék a Cantat alatt

... és ma

Az Europa Cantat alatt a Total Art Egyesület, mint a nemzetiségi kultúra és a Pannon Zenebaráti Kör, mint a pécsi zene támogatója bemutatja az „Egy kis nemzetiségi zene” produkciót.

A fellépések két helyszínen is követhetők: a Király Galéria (Király utca 24.) 17 órakor, és a Megyeháza erkélye (Széchenyi tér) 18 órakor ad teret a művészeknek.

Július 25-én a Mogilanie regionális népzenekar lép fel. A 31 éves zenekar a 40 fős „Mogilanie” Regionális Népi Együttes része, akik Európa több országát bejárva szereztek hírnevet Mogilány településnek, Sásd Város testvértelepülésének. Magyarország mellett sikéres fellépéseket tudhatnak maguk mögött Franciaországban, Belgiumban, Horvátországban, Németországban, Olaszországban, Csehországban, Ukrajnában, Bulgáriában és Spanyolországban. Legnagyobb sikerüknek a Vatikánban adott fellépésüket tartják, ahol 2004-ben II. János Pál pápa előtt adhattak koncertet.

Július 27-én Borsos István tárogatóművész az egyik legritkább hangszert szólaltatja meg.

Július 28-án a pécsi származású, 1989 óta hivatásos előadónak számító Sarantis Mantzourakis buzukiművész lép fel. Előadásaiban Görögország egész területéről gyűjtött zenei anyagokat dolgoz fel, valamint saját szerzeményeit is előadja. A népzenén kívül a klasszikus műfaj is a repertoár része. Zenei stílusában a görög tradicionális népzenét képviseli eredeti hangszerekkel és hangzással.

Július 29-én a Vizin zenekar tart előadást. Ők 1980 óta tekintik feladatuknak a Magyarországon élő horvát kisebbség zenei hagyományainak őrzését. Repertoárjukon horvát, szerb, makedón és bolgár dallamok szerepelnek. A pécsi Tanac Néptáncegyüttes kísérése mellett gyakran kísérnek más horvát nemzetiségi tánccsoportokat.

Július 31-én a Diamant zenekar a sváb, sramli együttes hallgatható meg. Lakodalom, bál, családi est gyakori résztvevői ők.

Hirdetés