Nívós elismerést kapott a kampány

A reklámszakmában is újszerű eszközként alkalmazott tartalommarketing területén a világ számos országában hirdetnek már versenyt. Magyarországon most első alkalommal rendezték meg a megmérettetést e témakörben CMA (Content Marketing Award) 2014 címen, amelyre 21 kategóriában 64 pályázat érkezett.

A 8 főből álló szakmai zsűri értékelése alapján, a Budapesten megrendezett nagyszabású díjátadón, az „Oktatás, egészségügy” kategóriában két pályázat jutott a döntőbe és kapta meg az elismerő oklevelet, melyek közül az egyik a PTE Meseszép… kampánya volt.

Mint ismeretes, a Pécsi Tudományegyetem jótékonysági kampányának fő üzenete az volt, hogy a gyermekek lelki fejlődését a családok sokkal nagyobb felelősséggel kezeljék. Ehhez a kampányállomásokon a könyvből felolvasott meséket helyezték fókuszba, és ajánlották a szülőknek, pedagógusoknak is eszközül. A Pécsi Tudományegyetem számára fontos, hogy ne csak megfelelő előképzettséggel, tudással rendelkező fiatalok érkezzenek falai közé, hanem lelkileg kiegyensúlyozott, a társadalmi kihívásokra életigenlő válaszokat adó hallgatók.

A nyolc hónap alatt a vártnál is pozitívabb fogadtatással zajlott a rendezvénysorozat, melynek következtében az eredetileg lokálisra tervezett jótékonysági kampány országosan is ismert lett, és olyan helyekre is eljutott, ahol az üzenet fontosságát átérezve többen önkéntesen csatlakoztak a kezdeményezéshez. Így bővült ki az eredetileg 22 kampányállomás 30-ra, a 39 mesekönyv-gyűjtő pont 45-re, a 14 mesélő 17-re. Csatlakoztak a programhoz intézmények, szervezetek, magánszemélyek és cégek is, és médiumok, kulturális intézmények, hipermarketek is hasonló kezdeményezésekbe fogtak.

Hirdetés