Nívós műsor az időseknek

A hagyományokhoz híven idén is nagyszabású műsorral köszöntötte a város a szép kort megért korosztályt. A Kodály Központban a színház és a balett-társulat idei repertoárjából kaptak ízelítőt az egybegyűltek, s a Pannon Filharmonikusok is fülbemászó dallamokkal ajándékozták meg őket az Idősek Világnapja alkalmából.

A pécsi városvezetés első ízben két évvel ezelőtt szervezte meg az Idősek Világnapjához kapcsolódó programot, így az idei alkalom már a harmadik a sorban. Az ENSZ 1991-ben tartotta meg először az idősek világnapját, amelyet azóta is világszerte megszerveznek minden október elején.

Idén az önkormányzat a Kodály Központban kedveskedett műsorral az érdeklődőknek, s mindjárt kettővel is. Az előzetes jelentkezések miatt ugyanis nem fért volna be minden vendég, így a város szerdán délután négykor és este hatkor is köszöntötte Pécs szép kort megért polgárait.

Páva Zsolt polgármester, aki beszéde előtt Kosztolányi Dezső sorait idézte, az idősekhez szólva elmondta: idősnek lenni nem állapot, hanem érdem. „Érdem, mert az elmúlt idő minden pillanatában az ember hozzátett valamit a közösséghez. Hozzátett gyermekével, akit megszült nekünk kincsként, akit felnevelt, óvott, akinek sorsát alakította, amíg kellett, vagy amíg tehette. Hozzátett a családhoz, a békességhez. De hozzátett az ember a nagyobb közösséghez is. Háborúban helytállással, utána újjáépítéssel, forradalommal, szabadságvággyal, napi munkával, fáradtsággal. Egy biccentéssel, köszönéssel az utcán, jelezve a másiknak, hogy együvé tartozunk. S az évek, hónapok, napok, pillanatok munkáiban felelősséggel, tudással, erővel, találmányokkal, tervekkel járul hozzá az ember a közösség életéhez” – így a polgármester.

A város első embere aláhúzta: a mai idősek jól tették a dolgukat, amikor megtanítottak bennünket értékekre, cselekvésre, hazaszeretetre, felelősségre, hogy mi is hozzájuk hasonlóan bánjunk gyermekeink javával, a jelennel. Azt mondta: az időseknek mindenkitől jár a tisztelet. Nemre, korra, világnézetre való különbség nélkül. Mindenkitől, mert minden egyes kéz vagy gondolat, érzés vagy érték, amely az idősektől származik, a közös örökség.

A polgármester városvezetési gyakorlatáról szólva hangsúlyozta: nála két embernek jut elsőbbség: a gyermeknek és az idősnek. Ezért vállalták, hogy megteremtik a kulturális fővárosi események látogathatóságát, ezért igénylik folyamatosan az idősek tapasztalatait, ezért igyekszenek minél kulturáltabb szociális és egészségügyi ellátást biztosítani, s ezért kívánnak minél inkább ügyelni a közbiztonságra.

Hazánk dolgairól szólva hozzátette: az idei s a jövő esztendő Magyarország újjászervezésének időszaka. „Számos változás, sok nehézség, buktató van előttünk. Mindez azonban csak annak érdekében történhet, ha az ország polgárainak sorsa, jövője kiszámíthatóbbá, emberhez, magyarhoz méltóbbá válik. Önök, idősek pedig a változások nyertesei lesznek a kiszámíthatóbb jövővel, a biztonságosabb megélhetéssel vagy akár csak azzal, hogy gyermekeik és unokáik nem egy kiszolgáltatottságra épülő kor felnőttjei lesznek, hanem maguk alakíthatják életüket” – így Páva Zsolt. A polgármester zárásként elmondta még: személy szerint azon lesz, hogy e város mindig és mindenkor biztonságot és tiszteletet adjon az idősek számára.

Az ünnepi műsor a polgármester beszéde előtt a Pécsi Balett Bolero című produkciójával kezdődött (harmadik képünk ekkor készült), majd a beszéd után a Pécsi Nemzeti Színház művészei adtak elő kedvcsináló részleteket a színházi idény új bemutatóiból. Zárásként a Pannon Filharmonikusok tolmácsolásában csendült fel Johann Sebastian Bach műve, a III. brandenburgi verseny.

Hirdetés

Comments are closed.