Nohát, a TASZ “nem tud semmit tenni” a székelyek akasztásos ügyében

Az emberi jogok nagyon aktív harcos szervezete, a TASZ, a Társaság a Szabadságjogokért a pécsi politikusokat ugyan beperelte, de a székelyek – köztük sok-sok magyar állampolgár – felakasztásáról szóló román miniszterelnöki beszéd ügyében “nem tud semmit tenni”. Miközben a honlapjukon büszkén hirdetik, hogy jelen vannak Romániában is, ezt lapunknak letagadják. 

Mihai Tudose román miniszterelnök szerdán úgy fogalmazott, „hogy ha a székelyföldi intézményekre kiteszik a székely zászlót, akkor azok is lógni fognak, akik kitették azt. A székelyek autonómiájáról szó sem lehet”.

A kijelentést eddig több hazai politikai párt elítélte, a kormány bekérette a román nagykövetet, a kettős magyar állampolgárságról szóló referendum előtt 23 millió románnal riogató Demokratikus Koalíció vezetője viszont mélyen hallgat.

Az ügyben megkerestük a kisebbségek védelmét oly sokszor hangoztató TASZ-t, mondván, mit szólnak a fenti kijelentéshez, lévén kisebbségben élő magyarokról, sok esetben magyar állampolgárokról van szó.

Tettük mindezt azért is, mert a TASZ a saját honlapján is azt hirdeti, hogy a szervezet “Bulgáriában, Romániában, Norvégiában, Svédországban és Csehországban van jelen a legaktívabban”, ezekben az országokban partnerszervezetekkel valósítanak meg közös programokat, indítanak akciókat.

Mindezt a nekik küldött e-mailben is idéztük, amire ők azt írták: “az Ön állításával ellentétben a TASZ nincsen jelen aktívan egyik Ön által említett európai országban sem”. Valójában azonban ezt nem mi, hanem ők állították:

A TASZ megkeresésünkre azért közölte, mindenfajta államilag vezényelt akasztást, vagy akasztásra buzdító felszólítást elítélnek.

Semmit nem tudnak tenni a székelyekért

Azon túlmenően, hogy elítéljük, nem tudunk mást tenni az ügyben, mert a tevékenységünket a mindenkori magyar közhatalom jogsértéseire koncentráljuk. Ez alól a legritkább esetekben teszünk kivételt, ahogy tettük például az ukrán nyelvtörvény esetében – mondták. Hozzátették: “szakmai hitelünket rombolnánk, ha olyan ügyekben szólalnánk meg, amelyek nem tartoznak a TASZ fókuszába“.

A pécsi politikusokat beperelték

A TASZ ugyanakkor a pécsi politikusokat éppen azért perelte be, mert “ellenséges légkört” teremtettek. Mint ismert, a pécsi önkormányzat elfogadta azt a nyilatkozatot, ami szerint Pécs nem kér Soros György vidéki kampányközpontjaiból. Az OKPécs.hu a minap pedig megírta, hogy a TASZ szerint a “nyilatkozat elfogadása mellett Páva Zsolt polgármester és Hoppál Péter, a választókerület országgyűlési képviselője a médiában támadta az Emberség Erejével Alapítványt, melyet bár konkrétan nem neveztek meg, az mégis felismerhető volt. Az ellenséges légkör miatt” hátrány érte az alapítványt.

A Magyar Idők szerint csak 2016-ban több mint 420 millió forintot kapott tavaly a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület (TASZ) Soros Györgytől. A pécsi irodára és egy civileknek, informális közösségeknek szóló pályázatra 130 milliót költenek Soros jóvoltából.