Nőtt az életszínvonal Magyarországon

Javult a háztartások jövedelmi helyzete és nőtt az átlagos életszínvonal Magyarországon, tavaly mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem és a legszegényebbek jövedelme nőtt leginkább, 5-6 százalékkal az előző évhez képest – egyebek közt ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) A háztartások életszínvonala, 2015 című kiadványából.

Kincses Áron, a KSH életmód-, foglalkoztatás- és oktatásstatisztikai főosztályának helyettes vezetője a kiadvány csütörtöki ismertetésekor kiemelte, hogy a mélyszegénységben élők számának csökkenése folytatódott: a 2014. évi 293 ezerről 185 ezerre, arányuk pedig 3 százalékról 1,9 százalékra mérséklődött.

A kedvező gazdasági környezet eredményeként egyúttal többet is költöttek a magyarok össztársadalmi szinten, a kiadások a 2008-as gazdasági válság előtti szint fölé emelkedtek – tette hozzá. Tavaly a háztartások 979 ezer forintos egy főre jutó éves, átlagos fogyasztási kiadása 7,8, az árak változását figyelembe véve 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Hirdetés