Nyáron barangolhatunk csak a romok között

Még egy negyedévet kell kibírnunk ahhoz, hogy közel két év után ismét birtokba vehessük a tettyei Szatmári-palotaromot és környékét. Eddig tart ugyanis, amíg a munkások végleg levonulnak a városrész EKF-es fejlesztéseinek területeiről.

Galériáért klikk a képre!

Befejeződött a munka, így már csak a befecskendezett anyag és a beton végső megszilárdulására várnak a szakemberek a tavaly megroggyant tettyei palotaromoknál. Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Szatmári-palota maradványainak megerősítésére szakosodott HBN Magyarország Kft. év elején vonult fel a területre, s kezdett hozzá a romok végleges megerősítéséhez.

A cég munkatársai hatvan napon át, hétvégén is napi tizenkét órán át dolgoztak. A talaj megerősítését acélrudakkal és cement befecskendezésével végezték el, majd a falakat úgynevezett varrásos technikával erősítették meg. Mindez azt jelenti, hogy a falakon belül egymáshoz kapcsolódó acélhuzalokkal horganyozták össze az instabil részeket. A munkák 52 millió forintba kerültek, s a város majd a tér kivitelezőin hajtaná be a költségeket. Azt szeretné ugyanis bebizonyítani az önkormányzat, hogy nem vis maior volt a falak elmozdulásának oka.

Mint azt Merza Péter, a romok megerősítését és a környező közterület fejlesztését megrendelő városfejlesztési társaság ügyvezetője lapunknak elmondta, a romok környéke ma is munkaterületnek minősül. Mindaddig az is marad, amíg a környéken a tér kivitelezői dolgoznak. Májusban kezdődhet ugyanis el a délnyugati bástya mellett a rézsű kiépítése, a szabadtéri színpad megépítése, az északi oldalon lévő szökőkút beüzemelése és a déli részen, a tavalyi esőzések miatt kidőlt fák miatt megrongálódott másik szökőkút helyreállítása.

Merza Péter azt mondta, a mai állás szerint június végére tűnhet el minden munkás a környékről, azaz addigra végeznek a parkosítással is. Az, hogy idén rendezhetnek-e szabadtéri játékokat a romoknál, áprilisban derülhet ki. A Tettyén egyébként 2009 tavasza óta dolgoznak kivitelezők. A városrész fejlesztésének első üteme indult akkor, majd tavaly tavasszal álltak neki a felső résznek és a havihegyi fejlesztéseknek.

Hirdetés

Comments are closed.