Nyilvános vizsgán bizonyíthatnak a jövő művészei

Január 20-án, pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a “Színpadi játék-vizsga” a Zsolnay Negyed Liszt Ferenc Hangversenytermében a PTE MK Zeneművészeti Intézet szervezésében.



Az intézet operaének szakirányú hallgatói ismert operák részleteivel állnak színpadra. Olyan művek dallamai csendülnek fel, mint például Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital című darabja, a Verdi nevéhez kötődő Falstaff, vagy Mozart “Cosi fan tutte” című vígoperája.

A tizenegy ifjú tehetség a szeptemberben indult opera szakirány, illetve a népszerű magánének szak hallgatója. Az intézet idén rendez először a péntekihez hasonló nyilvános megmérettetést, a hallgatók számára az első fellépés egyben az első féléves vizsgájukat jelenti. Felkészítő tanáraik mellett bárki helyet foglalhat a közönség soraiban, aki szereti az opera világát, illetve kíváncsiak a jövő leendő művészeire.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés