11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaNyitott munkahelyre vágynak a diákok

Nyitott munkahelyre vágynak a diákok

A diákok 83 százaléka nyitott, diszkriminációmentes munkahelyen szeretne dolgozni, azonban minden második foglalkoztatott találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel munkahelyén Magyarországon – derült ki a Gemius piackutató cég pénteken Budapesten bemutatott felméréséből.

Árvai Péter, a Prezi társalapítója a cég budapesti irodájában tartott sajtótájékoztatón elmondta: fontos, hogy a cégek jó munkakörnyezettel vonzzák a fiatal, tehetséges embereket.

A felmérés eredményeit Stoics Ambró, a Gemius Hungary kutató munkatársa ismertette.

Elmondta: a leginkább elutasított csoportok egyértelműen a romák és a – nemzetközi kutatások szerint a társadalom 5-8 százalékát kitevő – LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és a társadalomból bármi módon kilógó úgynevezett queer) emberek. Ezt a két csoportot a válaszadók mintegy 40 százaléka nem választaná munkatársának, beosztottnak vagy felettesnek pedig még többen utasítják el a őket.

A kutatás szerint az eltérő politikai beállítottságú felettest vagy beosztottat a válaszadók több mint a fele elutasítaná, mintegy negyedük pedig kollégaként sem látná szívesen. A zsidó vallásúak esetében hasonló eredményekre jutott a felmérés. A testi fogyatékossággal bíró embereket szintén nem tolerálják a magyar munkavállalók a kutatás szerint: mintegy 62 százalékuk nem szeretné felettesének őket, minden harmadik pedig nem dolgozna velük munkatársként sem.

A Prezi és a Gemius is tagja a 2013-ban indult Nyitottak vagyunk kezdeményezésnek, amelyet a nyitottságot alapértékként vállaló cégek, szervezetek és közösségek számára hoztak létre. A kezdeményezéshez egy év alatt több mint 700-an csatlakoztak.

A kutatás reprezentatív, a 15 éven felüli magyarországi internetező közönséget kérdezték meg. A minta nagysága 2500 fő, a kérdőíveket internetes, felugró ablakokat (pop-up) használó módszerrel gyűjtötték június 20. és 27. között. A kutatást a Gemius készítette, az Index és Sanoma Media Budapest támogatta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő