Ócsárdi késelés: előzetesben a feleség

Előzetes letartóztatásba helyzete a Pécsi Városi Bíróság csütörtökön, azt az ócsárdi nőt, aki a gyanú szerint még május végén szíven szúrta férjét.
Eleinte a nő azt mondta a rendőröknek, hogy férjével veszekedtek és közben a férfi egy konyhakéssel saját magát szúrta szíven, s ez okozta a halálát.

A hatóság rendkívüli halálesetként vizsgálta az ügyet, majd a beszerzett bizonyítékok alapján – mint arról korábban már beszámoltunk – arra a jutottak, hogy az asszony nem mondott igazat.

A 25 éves nőt emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés