10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaOpera, beszédes köntösben

Opera, beszédes köntösben

Január 27-én és 28-án, pénteken és szombaton a „Mesés Opera” című sorozat várja az érdeklődő fiatalokat a Pécsi Nemzeti Színház N. Szabó Sándor termében. A pénteki előadás délután ötkor, a szombati pedig délelőtt tizenegykor kezdődik

A széria soron következő részében egy népszerű klasszikus, „A sevillai borbély” kapja a főszerepet. A résztvevők a darab mellett megismerhetik a mű keletkezésének körülményeit, s a színmű íróját, aki hasonlóan kalandos és csavaros élettörténettel rendelkezik, mint az általa megalkotott Figaro.

Az opera legfontosabb szereplőit Bognár Szabolcs (Figaro), Ócsai Annamária (Rosina), Gál Máté (Almaviva gróf), valamint Szécsi Máté (Don Basilio) kelti életre. A zenei aláfestésről Tóth Álmos és Horváth Judit gondoskodik gitáron, illetve zongorán.

A havi rendszerességgel jelentkező sorozat legfőbb célja, hogy a fiatalok megismerjék az operát, a benne rejtőző szépséget és nehézségeket, az emberfeletti énekesi teljesítmények és a történetek hátterét. Az előadásokat magyarázatok, érdekességek kísérik, így hozva közelebb az érdeklődőket az emberi érzelmeket megidéző műfajhoz.

Czimermann Zsuzsanna

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő