Orbán: amíg én vagyok a miniszterelnök, lesz kerítés

A kormányfő kijelentette: amíg ő a miniszterelnök, addig állni fog a déli határkerítés. Hozzáfűzte: amíg a Fidesz-KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának, és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát. “Amíg a polgári, nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz” – szögezte le, a nehéz munkával elért sikerek védelmét ígérve. Azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból.

Az illegális bevándorlás Olaszországban látható erősödése, a magyar határon fokozódó nyomás, az európai nagyvárosokban elkövetett újabb és újabb terrortámadások világosan értésünkre adják: “Európa első számú próbatétele továbbra is a népvándorlás marad” – mondta, hozzátéve: a migránsválság elhúzódását jelzi előre az is, hogy “a bevándorláspárti erők Brüsszelben és a tagállamokban a népi ellenállás nyilvánvaló ténye ellenére nem adták fel azt a tervüket, hogy több millió migránst – ahogy Soros György nyilvánosságnak is bemutatott tervében szorgalmazza – betelepítsenek Európába”.

Emellett – folytatta Orbán Viktor – a horizonton más komoly európai kérdések is megjelennek: jelenleg is sok ezer magyar kamionsofőr állása van veszélyben a Brüsszel által hozott rossz munkavállalási szabályok miatt. Ha nem leszünk résen, és nem állunk ki gazdasági érdekeink mellett, akkor ez a gyakorlat gyorsan átterjedhet más iparágakra, és súlyosan érintheti a külföldön és a külföldre dolgozó magyarokat – mondta.

A kormányfő az elmúlt hét “verejtékes esztendő” után elért gazdasági sikereket sorolva arról is beszélt: 7 év alatt segélyalapú helyett sikerült “megágyazni” a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az EU-ban, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér, a magyar gazdaság pedig idén az első negyedévben 4,2 százalékos növekedést produkált. Hozzátette: a magyar modell működőképességét mindenhol elismerik, azok is, akik eddig aggályokat fogalmaztak meg.

Magyarország pályára állt, minden okunk megvan a bizakodásra, újra van jövőnk – jelentette ki.

Hangsúlyozta: ezeket az eredményeket nemzeti alapon, a nemzeti érdekeket követve sikerült elérni. Ezért azt javasolta, hogy ne kockáztassák ezt valamilyen “homályos utópia kedvéért, nevezzék azt európai egyesült államoknak, nyílt társadalomnak vagy bármi másnak”.

Az emberek a legutóbbi nemzeti konzultáción ismét nyomatékosították: “nem fogadhatjuk el, hogy a jövőnket Moszkvában, Brüsszelben vagy Washingtonban tervezzék. A ránk vonatkozó döntéseket Budapesten hozzuk meg” –mondta.

Végül arról szólt a miniszterelnök, hogy fel kell készülni azokra az őszi vitákra, amelyek Európa jövőjéről szólnak majd.

Kijelentette: mivel Magyarország az Európai Unió tagja, és az is marad, ezért ezek a viták Magyarország jövőjéről is szólnak.

A hétvégi franciaországi választásokról úgy nyilatkozott: az európai emberek lázadása elérte Franciaországot is, a régi elit pártjait, szocialistákat és néppártiakat, egyszerűen “letolták a pályáról”.

A lezajlott franciaországira és a szeptemberi német választásokra utalva hozzátette: számítani lehet arra, hogy a két kontinentális nagyhatalom kísérletet tesz majd Európa átalakítására, de az még nem látható, hogy ez segíti vagy nehezíti majd a magyar nemzeti érdekek brüsszeli érvényesítését.

Ugyanakkor jelezte: Brüsszel már kiadott egy dokumentumot Európa lehetséges jövőbeni fejlődési irányairól, majd reformjavaslatokat tett közzé a szociális ügyekről, a gazdasági és monetáris unió mélyítéséről, az európai védelempolitikáról, a globalizációról, hamarosan pedig az európai költségvetés jövőjéről is. “Olyan viták előtt állunk, amelyek témái súlyosak (…), következményei pedig hosszú távúak lesznek” – fogalmazott Orbán Viktor, azzal zárva beszédét: a nemzeti konzultáció a legjobb ütemben történt, és “a legalkalmasabb pillanatban ütötte le azokat a jelzőkarókat, amelyek között Magyarországnak haladnia kell és lehet az előttünk álló vitákban”.

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Azt ugye viccnek szánt a fityesz-kdnp, hogy Magyarország erős és büszke ország? Mert bármelyik szomszédunk 24 óra alatt megszállhatná az egész országot. Másrészt a büszkeség a fityesz-kdnp vezetőire vonatkozik, aki büszkék a lopott vagyonaikra.

  2. Azt ugye viccnek szánta a fityesz-kdnp, hogy Magyarország erős és büszke? Mert egyik sem igaz bármelyik környező állam 24 óra alatt megszállnám az egész országot, a büszkeség pedig a fityesz-kdnp vezetőire vonatkozik, roppant büszkék arra, hogy hatalmas vagyonokra tettek szert.

Comments are closed.