6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaOrbán: az esélyek felénk billennek

Orbán: az esélyek felénk billennek

Az esélyek felénk billennek, ám olyan esély nincs, amely saját magát beváltaná, minden az emberek kezében van – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap újságíróknak, miután leadta szavazatát az önkormányzati választáson Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.

A kormányfő – aki fél 12 előtt pár perccel érkezett a szavazókörbe feleségével, Lévai Anikóval – azt mondta: Magyarország egy demokratikus jogállam, az emberek állást foglalnak arról, kiket szeretnének látni a városok, falvak, megyei közgyűlések élén.

„Azt remélem, hogy akiket oda megválasztanak, azok kellő támogatottsággal végezhetik a munkájukat, vagyis hogy a nap hátralévő részében sok magyar választópolgár megy el” szavazni – hangsúlyozta, a választási részvételre buzdítva azokat, akik még nem voksoltak.

A mozgósítás sikerességét firtató kérdésre Orbán Viktor úgy válaszolt: „ha mindenkit úgy mozgósítottak, mint engem, akkor nagy baj nem lehet”.

„Nekünk van egy nagy közösségünk (…), ez egy harcban edződött közösség, méghozzá a vereség okozta harcban edződött közösség. A 2002-es parlamenti választás elvesztése után a polgári, nemzeti és keresztény érzelmű emberek egy nagyon erős politikai közösséget hoztak létre. (…) Amikor bármilyen közös ügyéről van szó az országnak – ez lehet egyébként egy békemenet, lehet egy nemzeti ünnep, de lehet éppen egy választás is -, ez a közösség mozgósítja saját magát. Ez a mi politikai hátországunk legnagyobb ereje” – fejtette ki a pártelnök-miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is mondta, a közvélemény nagy többségének igényét kielégítő döntés volt a politikusok létszámának felére csökkentése. A következő időszakban majd kiderül, lehet-e fele annyi politikussal is irányítani az ország életét – tette hozzá, jelezve, ő abban bízik, hogy ez lehetséges.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő