5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaOrbán: a cél a teljes foglalkoztatottság

Orbán: a cél a teljes foglalkoztatottság

A kormány által meghirdetett „modern városok” program célja, hogy a következő években a rendelkezésre álló fejlesztési forrásokat elsősorban a helyiek döntése alapján osszák szét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A miniszterelnök azt mondta: korábban Budapesten döntötték el szakértők, hogy kinek, mire van szüksége, „ezen változtatni kell”.

A kormányban van „egy kis vidékies beütés”, ezért fontosnak tartják, hogy ott dőljenek el a dolgok, ahol az emberek élnek – hangsúlyozta a kormányfő az Eger Televíziónak adott interjúban.

Mintegy 1200 milliárd forintnyi uniós fejlesztési pénzt biztosít a kormány a megyéknek és a megyei jogú városoknak – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt mondta, a fejlesztések célja az, hogy 2018-ra Magyarországon elérjék a teljes foglalkoztatottságot,
minden életerős, dolgozni tudó ember ne segélyből, hanem munkából tudja fenntartani magát és családját.

Ehhez munkahelyekre van szükség, ezért azt kéri a polgármesterektől, hogy vegyék előre azokat a fejlesztési terveket, amelyek munkahelyeket hoznak létre – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő