8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTörténelmi malom újul meg

Történelmi malom újul meg

Orfűn vízimalmot újítanak fel, Eszéken egy új hajómalmot építenek az idegenforgalmat és a hagyományőrzést szolgáló magyar-horvát együttműködés alapján, amelyre 2015-ig mintegy 125 millió forintot költenek.

Füzes Kata, a Malomkő Alapítvány kuratóriumi elnöke hétfőn Orfűn, a projekt részleteiről tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta: az alapítvány és az eszéki önkormányzat európai uniós finanszírozású kezdeményezése keretében Orfűn a vízimalom 19. századi épületének, őrlőberendezéseinek, udvarának és malomárkának rekonstrukcióját végzik el.

Magyarországon jelenleg az orfűi az egyetlen vízimalom, amelynek van őrlési engedélye. A létesítmény a mellette álló egykori lóhajtásos szárazmalommal, a molnár nyári konyhájával, pincéjével együtt malommúzeumként működik, és évente 7-8 ezer látogatót fogad. A kuratóriumi elnök hangsúlyozta: céljuk az, hogy a vízimalom akár folyamatosan őrölhessen, és jobb körülmények között, több látogatót fogadhasson.

Mint elhangzott, a felújítás lehetőséget nyújt ősi gabonafajták feldolgozására, a boltokban nem kapható különleges lisztek előállítására és az azokból készülő kenyerek, péksütemények bemutatására. Távolabbi terv, hogy a helyszínen létrehozzák Baranya megye malomépítészetének skanzenét.

Denis Ambrus, Eszék alpolgármestere az együttműködés Eszékre vonatkozó részével kapcsolatban kitért arra, hogy az új hajómalmot a Dráván építik meg. Az építmény reményeik szerint nemcsak turisztikai látványosságként szolgál, hanem segít a fiatalabb generációknak az egykor virágzó hagyományos malomipar megismerésében, a tradíciók újraélesztésében.

Zvonimir Prgomet, a projekt horvát menedzsere megemlítette, hogy Eszéken és környékén egykor számos vízimalom épült és működött, az utolsó a második világháborúban, bombatámadás következtében dőlt romba.

A beruházásokon kívül a magyar-horvát pályázati együttműködés fontos eleme egy malomtörténeti kutatás. A munka Baranyában és a határ menti régióban a különböző malomtípusok, az azokban alkalmazott technika megismerésére, a meglévő malomépületek feltérképezésére irányul.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő