7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaŐri: a nemzetpolitika lényege valósult meg

Őri: a nemzetpolitika lényege valósult meg

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium évtizedek óta a pécsi Leőwey Klára Gimnázium testvériskolája. Hétfőn ünnepélyes keretek között a testvérkapcsolat erősítése céljából a pécsi gimnáziumban, a Székely Mikó Kollégium tiszteletére termet avattak.

A 2010-ben bevezetett Határtalanul program keretén belül pályázatot hirdettek „testvéri terek” kialakítására, melynek célja a magyar-magyar kapcsolatok erősítése. Dr. Őri László alpolgármester úr beszédében hangsúlyozta, a nemzetpolitika lényege valósul meg a program keretében, hiszen ebben a partnerkapcsolatban erősödik a fiatalokban a nemzettudat, a nemzeti összetartozás tudata.

Őri 2

Alpolgármester úr fontosnak tartja, hogy igazodva az országos program céljához, Pécsről is, a diákok legalább egyszer eljussanak a határon túli magyar lakta területekre. 2010 óta több mint 30 ezer diák utazhatott a határon túli magyar településekre, ismerkedni, barátságokat kötni az ottani honfitársainkkal. Az 1972-ben létrehozott testvériskolai kapcsolat a Leőwey Klára Gimnázium és a Székely Mikó Kollégium között a terem létrehozásával egy új lendületet, új lehetőséget kapott mind két iskola diákjai számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő