5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaÖrökbe is fogadhatjuk a játszótereket

Örökbe is fogadhatjuk a játszótereket

Anyagilag is támogatják azokat a civil szerveződéseket, amelyek elhatározzák: felújítják, karbantartják a környékükön lévő játszótereket. A városüzemeltetési céghez folyamatosan érkeznek be ötletek, kezdeményezések.

Egyre több lakóközösség gondolja úgy Pécsen, hogy a társasházak környékén lévő játszótereket saját erőből – legyen az akár csak pár liter festék, néhány deszka vagy szög, esetenként friss homok – „veszi kezelésbe”, s gondoskodik az eszközök felújításáról, a parkocskák tisztításáról, karbantartásáról.

Mint azt a pécsi játszótereket kezelő BIOKOM Kft. városüzemeltetési vezetője, Simon István lapunknak elmondta, sok példa van arra, hogy kisebb-nagyobb lakóközösségek maguk veszik kezükbe a házak közötti játszóterek felújítását. Leggyakrabban az eszközök festését végzik el, rendben tartják a környezetet, segítenek a homokcserében.

A BIOKOM maga is segít, hiszen például homokcsere-igény esetén a cég gondoskodik az anyag kiszállításáról, a régi homok elviteléről. A lakók ennek fejében pedig vállalják, hogy kiássák, megtisztítják a homokágyat, majd elrendezgetik a friss homokot.

Ennél komolyabb feladatokban is részt vehetnek ugyanakkor a környezetükért szabad idejüket nem sajnáló lakók. Sok esetben előfordul ugyanis, hogy az eszközök javítását, felújítását is elvégzik, többször saját kontójukra, vagy a társaság által biztosított eszközökkel. Simon István felhívta rá a figyelmet: minden esetben a BIOKOM-ot kell hívniuk a vállalkozó kedvűeknek, mivel a társaság felel az üzemeltetésért. Az igényeket a [email protected] e-mail címre várja a városüzemeltetés.

A szakember egy új lehetőségről is beszámolt, hiszen idén 50-300 ezer forintos önkormányzati támogatást is szerezhet egy-egy lakóközösség a játszóterek felújítására, amennyiben civil szervezetbe tömörülnek a tenni akarók. Ez esetben mindössze a várható költségek tíz százalékát kell csak előteremtenie a civil szervezetnek, vagyis az érintett lakóknak, s pályázati siker esetén máris hozzáláthatnak a felújításokhoz, a terek bővítéséhez.

Amennyiben lelkes apukák, anyukák egy csoportja új elemet vásárolna, helyezne el egy meglévő parkban, a társasággal történő egyeztetést követően akár erre is sor kerülhet. Simon István azonban azt tanácsolja, a bővítésben, a játszótér folyamatos gondozásában, karbantartásában gondolkodóknak érdemes külön megállapodást kötniük a BIOKOM-mal; ezzel a továbbiakban átvállalhatják a civilek a játszóterek gondozását, gyakorlatilag örökbe fogadhatják azt.

Lesz közös kert

Nemrégiben adott közre felhívást a város az önkormányzat parlagon heverő önkormányzati telkeinek megművelésére szerveződő közösségeknek címezve. A városvezetés célja, hogy nem használt városi ingatlanok egyikén-másikán a nyárra konyhakertek létesüljenek. Merena Rudolf, a kezdeményezést elindító fesztiválszervező társaság ügyvezetője elmondta, nemsokára lesznek kertek, jelenleg is zajlik az ingatlanok kijelölése. A részletekkel kapcsolatban június elején várhatóak konkrétumok.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő