7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapHírzónaÖsszeférhetetlenség: elnapolják?

Összeférhetetlenség: elnapolják?

A Fidesz ügyvezető alelnöke helyesnek tartaná, ha a képviselők önkormányzati posztjait érintő új összeférhetetlenségi szabályok nem a következő parlament megalakulásakor, hanem 2014 októberétől, a helyhatósági választással lépnének hatályba.

Kósa Lajos – aki egyben Debrecen polgármestere és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke – ezt azután nyilatkozta pénteken az MTI-nek, hogy az Index csütörtökön arról írt: ha elfogadják az összeférhetetlenség hatályba lépésének módosítását érintő javaslatot, akkor a 2014-es országgyűlési választás után még egy fél évig nem kellene lemondaniuk a polgármesteri tisztségükről azoknak a politikusoknak, akiket a következő ciklusra újraválasztanak képviselőnek.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, logikus, ha a ciklus végéig ugyanazok a feltételek maradnak, amivel az érintettek 2010-ben vállalták a polgármesterséget, képviselőséget – és amellyel megválasztották őket.

Ehhez hasonlóan nyilatkozott az MTI-nek Kósa Lajos is, aki közölte: a helyhatósági szövetségek az önkormányzati törvény elfogadásakor jelezték, az lenne a helyes, ha az új összeférhetetlenségi szabályok a következő önkormányzati választással lépnének hatályba, hiszen azokra, akiket 2010-ben megválasztottak önkormányzati tisztségviselőknek, még más formában vonatkoztak az összeférhetetlenségi előírások.

Felmerült emellett az is, hogy az új fizetési besorolások az önkormányzati képviselők és polgármesterek esetében szintén a következő önkormányzati választással lépjenek hatályba – tette hozzá, közölve, mindkét esetben helyesnek tartja, ha az új rendszer 2014 októberétől indul.

Végül elmondta, kedden találkozik az önkormányzati szövetségek vezetőivel, és ha ott rábólintanak a javaslatokra, azokat a parlamentnek is benyújtják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő