Összefog a város az ENSZ-szel

Páva Zsolt polgármester meghívására érkezett Pécsre az ENSZ egyik illetékese, hogy a leszakadó városrészek felzárkóztatásával kapcsolatos lehetőségekről tárgyaljanak. A város elsősorban a keleti peremkerületek helyzetét javítaná különböző programok segítségével.

Hétfőn találkozott egymással Páva Zsolt, Jens Wandel, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) fejlesztési programjának igazgatója és Mizsei Kálmán, a Nyitott Társadalom Intézet roma integrációs illetékese, hogy áttekintsék, Pécs esetében milyen lehetőségek vannak a leszakadó városrészek felzárkóztatására. A megbeszélés szünetében sajtótájékoztatón ismertették a felek a részleteket.

Mint az a tájékoztatón elhangzott, a város együttműködést tervez az ENSZ Fejlesztési Programja (United Nations Development Programme – UNDP) szervezetével, valamint a Nyílt Társadalom Intézettel (Open Society Institute – OSI) közösen a mélyszegénység és a kirekesztés elleni társadalmi szerepvállalás közös lépéseiről.

Páva Zsolt elmondta, egy olyan mintaprojektet igyekeznek elindítani, amellyel megvalósulhat a szegregációval sújtott városrészek rehabilitációja. Hangsúlyozta: nem kifejezetten romaprogramról van szó, hanem az adott területeken fejlesztéséről.

Jens Wandel elmondta, a program elsősorban a társadalmi kirekesztés orvoslását szolgálja, s elsősorban a területi fejlesztések segítségével igyekszik kezelni a problémákat. Örömét fejezte ki, hogy Pécs partner a programban, s hogy elindult az együttműködés az itteni lehetőségekről.

Mizsei Kálmán azt mondta, a hétfői megbeszélésen igazi konkrétumokról még nem ejtettek szót a felek, azonban megvizsgálták, milyen módon, milyen programokkal lehet felkarolni a leszakadó városrészeket. Hozzátette: bíznak abban, hogy sikerül olyan projekteket kidolgozni, amelyek javítják a lakhatási és oktatási feltételeket, s munkahelyek teremtését is lehetővé teszik.

A tárgyalópartnerek a nap második felében személyesen is kilátogattak a keleti városrészbe, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzenek arról, milyen segítségre lenne szükségük a területen élőknek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

Comments are closed.