Ősz van, hullanak a levelek

A levéltárakban folyó értékmegőrző munka fontosságát hangoztatta Pécs polgármestere szerdán a baranyai megyeszékhelyen.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára által tizenhetedik alkalommal megrendezett megyei levéltári napon mondott beszédében kiemelte: a levéltári szakma egyfajta kapcsot létesít a jelen és a múlt között, közvetítő szerepének is köszönhető, hogy “a történelem elérhetővé válik számunkra”.

“Amikor évfordulók, jubileumok alkalmával konkrét eseményekre emlékezünk vissza, olyan témákat és területeket érintünk”, amelyek a levéltárosok, levéltári kutatások nélkül nem lennének kellőképpen értelmezhetőek – jegyezte meg.

A történelem elérhetővé válik a levéltárban
A történelem elérhetővé válik a levéltárban

A politikus a Baranyában folyó levéltári, kutatói munkát méltatva szólt arról is, hogy a feladatát magas színvonalon ellátó megyei levéltár a társlevéltárak között is komoly rangot vívott ki magának.

Az idei levéltári nap témája az első világháború, az esemény mintegy félszáz résztvevője a megyei levéltár és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársaitól hallhat előadásokat a világégés nemzetközi, hazai történéseiről, dél-dunántúli vonatkozásairól.

Levéltár konferencia

Páva Zsolt ezzel kapcsolatban megjegyezte: a baranyai megyeszékhely az első világháborúban “garnizonváros” volt, két gyalog- és egy huszárezreddel is rendelkezett.

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a világháborús centenáriumhoz kapcsolódva tavaly lakossági gyűjtőmunka révén, korabeli tárgyakból rendeztek nagysikerű kiállítást Pécsett.

Kult László, a baranyai levéltár megbízott igazgatója az MTI érdeklődésére elmondta, a levéltári napot Ódor Imre kandidátus, a levéltár tavasszal tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi vezetője hívta életre, azért, hogy az a szakma ünnepe legyen, és felhívja a figyelmet a levéltári munka, a kutatások fontosságára, eredményeire.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés